2022. január 7.-i Füllmich meghallgatás

Nürnbergi Kódex 2.0 Corona Bizottság – Dr. Reiner Fuellmich, Dr. Mag Gregor Kos – A köd felszállt

A 2022. január 7.-i Füllmich-féle ülésen részt vett két vendég Szlovéniából. Egyikük prof. Tjase Vuzem, a germanisztika szakembere volt, aki a 2020. augusztus 29.-i berlini nagy tüntetés után döntött úgy, hogy létrehoz egy szlovén társaságot a német “Ügyvédek a felvilágosításért” mintájára. 2020. szeptember és december között már számos bírósági eljárást indítottak és 2021. elején hivatalosan is megalakult a szervezet.

Beszámolt arról, hogy a szlovén elnök Janez Jansa 2020. januárban került elnöki pozícióba, egy gátlástalan vezető, akinek első intézkedései között szerepelt, hogy a hivatalokba beültette a saját embereit. A Parlamentben momentán egyetlen párt sincsen, amelyik kiállna az emberek alapjogaiért. A “pandémia” kezdetétől rendeletekkel kormányoztak, 2021 nyarán akart a kormány törvénymódosítással jogi alapot biztosítani az intézkedéseknek, de a tüntetések miatt végül nem változtattak a törvényeken.Úgy tűnik, hogy az ellenállásnak van eredménye, nagyon úgy néz ki a dolog, hogy az oltási kényszert nem fogják tudni keresztülvinni. Itt szó esett még arról, hogy Bosznia-Hercegovinában, azon belül Szarajevó kantonban december 30-án a Parlamentben megakadályozták az oltás kötelezővé tételét az egészségügyi dolgozók és 60 év felettiek számára.
A második szlovén vendég dr. Gregor Kos volt, ő Szlovénia politikai helyzetéről beszélt és arról, hogyan változott a politika Jugoszlávia felbomlása óta. Elmesélte, hogy a mostani elnök előtt Marjan Sarec volt az elnök és ő is a WEF embere. Lemondása nagyon furcsa módon történt: Egy WEF találkozóról hazatérve másnap hirtelen lemondott az elnöki posztról. Azonban még az ő idejében 2018. decemberben különös megállapodások jöttek létre a 2,1 millió lakosú Szlovénia és különböző amerikai vállalatok között. Ezek a vállalatok (köztük gyógyszeripari cégek) egy különleges státuszt kaptak, a szlovén állam mentesítette őket a büntetőjogi felelősség alól.A következő vendég Robin Monotti angol építész és filmproducer volt. Ő készített videót Eric Claptonnal azután, hogy Erik Claptonnál súlyos mellékhatásokok léptek fel az AstraZeneca oltás miatt.Monotti elmesélte, hogy maga is koronás lett, nagyon beteg volt, de igazán beteg akkor lett, miután kórházba került. Saját betegsége után kezdett el foglalkozni a kovid terápiás lehetőségeivel és megállapította, hogy kezdetben előszeretettel kezelték a betegeket morfium tartalmú gyógyszerek és Midazolam kombinációjával. Az információgyűjtés során megtudta, hogy az angol kormány már a pandémia előtt jól bevásárolt ezekből a gyógyszerekből. Fontos megemlíteni, hogy a Midazolam egy eutanáziához is használatos szer.Ezután arról esett még szó, hogy Boris Johnson már 2013-ban olyan törvényeket hozott, melyek megkönnyítették az emberek feletti kontroll kiterjesztését. Az utcák tele vannak kamerákkal, az így nyert adatok szabadon felhasználhatóak, egy csomó Smart-City-technológiai konceptet dolgoztak ki, ami lehetővé teszi majd a teljes kontrollt. Úgy gondolja, hogy a Lockdown okozta gazdasági következmények, az elszegényedés, az embereket oda fogja üldözni, ahol van még munkalehetőség és ezek éppen a Smart City-nek nevezett városok.Attól tart, hogy ebben a teljes folyamatban a “gondolkodó ember” emberképet le akarják cserélni az “utánozó ember” emberképre. Egyfajta vélemény és viselkedési norma kialakítására törekednek. A szociális kapcsolatokat is mélyrehatóan meg akarják változtatni, ezt akaratlanul el is árulták a “pandémia” ürügyén alkalmazott “szociális távolságtartás” fogalom használatával. Ha egy fertőzés megakadályozása lenne a cél, sokal találóbb lett volna fizikai távolságtartásnak nevezni, hogy az emberek távolságot tartanak másoktól.Lee Merritt ortopéd sebészt hallgatták meg ezután. Ő korábban dolgozott a Navy-nél (amerikai tengerészet) és a mai napig vannak kapcsolatai. Tudja, hogy ott is rengetegen mondtak nemet az oltásra, akárcsak a légitársaságoknál. Beszélt a PCR tesztről és a 2001-es Anthrax terrormerényletről, illetve arról, hogy az akkor bevezetett kontrollt szolgáló “óvintézkedések” azóta is érvényben vannak. A NATO szerepéről is szó esett és az internacionális gyógyszer-kartell befolyásáról, hiszen ezek finanszírozzák az egészségügyi intézményeket, hatóságokat.A CDC-vel kapcsolatban elmondta, hogy ez már régóta nem állami intézmény, mivel bevételének nagy része privát emberektől ésszabadalmakból származik. A CDC fő tevékenysége mára kimerül a gyógyszerek és oltóanyagok propagálásában. Mesélt egy 2003-2004 körül induló eutanáziaprogramról, melynek célja rákbetegek halálba segítése volt nyugtatókkal ill. étel és ital megvonásával. A súlyos kovid-betegek “kezelése” a kórházakban nagyon hasonlít erre a programra.
Szerinte az oltási program is része ennek az eutanáziának, de a lavina még csak ezután fog elindulni. A statisztika egyértelműen mutatja,hogy például az amerikai hadseregben sokkal több áldozatot követelt a géninjekció, mint bármiféle vírusfertőzés. A PCR-teszt alkalmatlanságának okait is felsorolta és hangsúlyozta, hogy a SARS-CoV-2 genomja kizárólag egy számítógépes programban létezik. Teljesen tudománytalan alapokon nyugszik a módszer, ahogy az eseteket számolják és az esetszám semmit nem árul el a ténylegesen betegek számáról.Az a gond, hogy az egészségügyi rendszer piramishoz hasonlóan épül fel és fentről áramlik a pénz lefelé és a rendszer tagjait a pénzzel kényszerítik, hogy a fentről diktált irányt kövessék. Lehetne változtatni a helyzeten, de ahhoz az orvosoknak kollektíven nemet kellene mondani.Felhozta az Antarktiszon dolgozó kutatócsoport esetét, a kutatók kétharmada pozitívra lett tesztelve, holott mindannyian oltottak és a világtól teljesen elszigetelve dolgoznak. És senki nem gondolkozik el, hogy ez hogyan lehetséges!?Az oltás biofegyver. Dr. Wodarg két tanulmányt említ önterjedő oltások klinikai tesztelésével kapcsolatban. Dr. Merritt aztán beszámolt még egy esetről, hogy Ausztráliában önterjedő oltással oltották az egereket a túlszaporodás ellen. Ez az oltás a petefészkekben fejtette ki a hatását, így sterilizálta az egereket.Ha az ember végignézi a biofegyver-programokat, rájön, hogy szinte semmi nem lehetetlen, mert a tudomány mai állása a legelképzelhetetlenebb dolgokat is lehetővé teszi.

/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük