A HOLLAND KORMÁNY VISSZAÉLT A VESZÉLYHELYZET ADTA HATALMÁVAL

2021.02.16. 15:26

A Hollandiában jelenleg érvényben lévő kijárási tilalom megsérti a mozgási és a gyülekezési szabadságot – idézi az egyik Hágában ülésező bíróság döntését

Határozatában a kijárási tilalmat a mozgás és a magánélet szabadságához való jog messzemenő megsértésének nevezte.

Forrás: Euronews.

A testület indoklása szerint a kijárási tilalom csak nagyon sürgős és kivételes esetben léptethető életbe, a jelenlegi járványhelyzet pedig nem számít ilyennek, így

A HOLLAND KORMÁNY VISSZAÉLT A VESZÉLYHELYZET ADTA HATALMÁVAL.
Az ítélet a Viruswaarheid (Vírusigazság) nevű, vírustagadó csoport panasza alapján született. A szervezet, amely több keresetet is beadott már a kormány intézkedései ellen a járvány kitörése óta, honlapján azt írta: a „demokratikus, alkotmányos állam megőrzéséért” küzdenek, hogy a gyerekeiknek meglegyen a lehetőségük „saját hitüknek és véleményüknek megfelelően szabad életet élni”.

Hollandiában a második világháború óta nem rendeltek el kijárási tilalmat. Hetvenöt év után január 23-án, szombaton rendelték el az este 9 óra és reggel fél 5 között hatályos korlátozást, aminek hatására több városban is zavargások törtek ki.

 

A holland kormány azonnal megfellebbezte a hágai bíróság döntését, Mark Rutte ügyvivő kormányfő pedig a kijárási tilalom betartására szólított fel – írja a Dutch News.

HA NINCS JOGI ALAPJA A KIJÁRÁSI TILALOMNAK, EZ NEM JELENTI
AZT , HOGY NINCS RÁ SZÜKSÉG

– jelentette ki a kormányfő. Azzal érvelt a korlátozás mellett, hogy a kormány kifejezetten tart az először Nagy-Britanniában azonosított, sokkal fertőzőbb új vírustörzstől, a kijárási tilalommal pedig a fertőzésszámok növekedésének akarják elejét venni.

A CÉL SZENTESÍTI AZ ESZKÖZT – szögezte le.

A kabinet hozzá is látott, hogy a kijárási tilalmat törvénybe foglalja, bár az igazságügyi miniszter reményét fejezte ki, hogy a fellebbezést kedvezően bírálják el Hágában. Az első meghallgatást még a keddi napon megtartják.

A korlátozó intézkedés eredetileg február 9-én járt volna le, de március 2-ig meghosszabbították. Úgy tűnik, hogy a hágai bíróság által kifogásolt, a mozgás- és gyülekezési szabadságot sértő szabályozás meghozta várt hatását. A legfrissebb adatok szerint csökkenő tendenciát mutat a koronavírussal újonnan megfertőzöttek napi átlagos száma. Míg a múlt héten alig süllyedt 4000 alá az átlagos napi fertőzésszám, addig keddre már megközelítette a 3500-at. A múlt heti adatokhoz képest 17 százalékkal kevesebb ember kerül kórházba.

Jelenleg 1386 beteget ápolnak a koronavírus-fertőzéssel összefüggésben, intenzív ellátásban 536-an részesülnek, és mindkét adat csökkenő tendenciát mutat. Megjelenése óta több mint egymillió ember szervezetében mutatták ki a koronavírust, és több mint 14 900-an haltak meg a vírus okozta betegség szövődményei miatt Hollandiában.

Küzdünk egy demokratikus alkotmányos állapot megőrzéséért, amelyben gyermekeinknek még mindig lehetőségük van arra, hogy a szabadságukban fejlesszék magukat, és saját meggyőződésükkel és véleményükkel élhessék életüket

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük