A LÜBECKI VAKCINA

A LÜBECKI VAKCINA

Döbbenetes történet borzolja a kedélyeket Németországban. Már egy éve létezik egy vakcina, ami nemcsak hatékony és egyszerű, de olcsó és veszélytelen is, ám engedélyezés és gyártás helyett ügyészségi nyomozás folyik a neves feltaláló ellen.
Forrás: Hernádi Zsuzsa

Az Euroimmun kanadai részlege

Winfried Stöcker 74 éves német orvos, tudós, professzor, feltaláló és vállalkozó. Eddigi életében számos találmányával gyarapította az orvostudományt. Tehetsége és elhivatottsága hamar megmutatkozott. Egyetemi tanulmányait követően 1976-ban doktori disszertációját a radioaktív anyagok felezési idejének élő szervezetben történő meghatározásával summa cum laude minősítéssel védte meg. Dolgozott a Luftwaffénél, majd a Lübecki Orvostudományi Egyetem laboratóriumát vezette, ahol autoimmun betegségek kórismézésével foglalkozott.
1987-ben megalapította a labordiagnosztikával foglalkozó Euroimmun nevű céget, amelyet három éve 1,2 milliárd euróért eladott egy amerikai konszernnek, de nem vonult vissza, továbbra is aktívan tevékenykedik. Az Euroimmun volt az a cég, amelyik a járvány kitörését követően elsőként gyártott teszteket Európában a Covid–19 kimutatására. Stöcker emellett 2011 óta a Lübecki Egyetem professzora és számos szabadalom birtokosa.
– Vezetésem alatt az Euroimmunnál egy nagyon ütőképes csapat jött létre a kutatás és fejlesztés területén, mindenek­előtt a fertőző betegségek diagnosztizálása terén. Tudósaink a legjobbak közé tartoznak egy sor újonnan fellépő fertőző betegség kutatásában, mint például a nyugat-nílusi láz, a japán enkefalitisz, a dengue-láz, a MERS, a zika, a SARS 1, illetve az ebola. Tapasztalataink alapján megalkottunk egy antigén-konstrukciót, amelyet rekombinánsan állítunk elő, és amely az emberi szervezetben képes ellenanyagot termelni a SARS-CoV-2-vel szemben. Ez a tüskefehérje S1 alegységén alapul, amellyel a vírus a célsejtek receptoraihoz kötődik. Az első alkalommal három (havi egy) injekcióra van szükség egy negyedéven belül, majd az ötödik, illetve a tizedik évben meg kell állapítani az antitestek szintjét a vérben, és szükség esetén egy emlékeztető oltást adni. Itt ez az egyszerű, már-már bagatell, évtizedek óta bizonyított séma, miközben olyan megoldások születtek, mint az mRNS, ami lehet, hogy nagyon hatékony, de sokan attól tartanak, hogy a vírus-RNS önállósodik az emberi szervezetben, és nem várt károkat okoz. Ezzel szemben a mi eljárásunk nem tartalmaz sem legyengített, sem inaktivált vírust vagy vektort – foglalta össze a véleményét a professzor.
Stöcker az az ember, akit nehezen lehet eltéríteni az eredeti szándékától. Vállalkozóként is sikeres, befektetései közül említésre méltó a görlitzi bevásárlóközpont vagy a lübecki repülőtér-beruházás. Mindezek ellenére megmaradt orvosnak, egyetemi tanárnak és kutatónak. Ám elismerés és ünneplés helyett ügyészségi nyomozás indult ellene, ugyanis feljelentették. A rossz nyelvek szerint ebben közrejátszhatott több Merkel-, illetve bevándorlásellenes blogbejegyzése is: az egyikben a kancellárt szánalmas epigonnak nevezte, egy másikban a „gendervicc” befejezését követelte, a Sächsische Zeitungnak pedig egy interjúban azt mondta, hogy a menekülteket a legszívesebben visszaküldené a hazájukba, mert nincs joguk hozzá, hogy tartósan Németországban telepedjenek le. Ugyanitt óva intette Németországot az iszlamizációtól. Az Euroimmunban dolgozó urakat pedig arra biztatta, hogy nemzzenek minél több gyereket a bevándorlás ellensúlyozására. Ennek hamar híre ment.