Augusztus 15.-én hatályba lép az egészségügyi dolgozók számára az oltást kötelezően előíró rendelet.
Augusztus 15.-én hatályba lép a tárgyban található, az egészségügyi dolgozók számára az oltást kötelezően előíró rendelet. Tegnap jelent meg a közlönyben. Több egészségügyi dolgozó ismerősöm már megkeresett, segítséget, útmutatást várnak.
A rendelet a vészhelyzethez köti az előírást, a kötelezés a vészhelyzet idejére szól – egyenlőre – és azzal együtt is fogja hatályát veszíteni. Tehát nem a Nemzeti Népegészségügyi Központ 2021-es módszertani levelébe került az oltás előírása.
A rendelet szerint aki még nem vett fel oltást annak 2021.09.01.-ig fel kell vennie az elsőt és az oltóorvos utasítási szerint a másodikat. Aki nem vette fel az oltást azt a munkáltató felszólítja és a felszólítástól számított 15 napon belül, ha az oltást nem igazolta, vagy orvosi mentességet nem szerzett végkielégítés nélkül elbocsájtják. 2021 szeptember közepéig, végéig maradhatnak tehát állásban az oltatlan egészségügyi dolgozók.
Kérlek benneteket, hogy foglalkozzunk a témával, próbáljunk segítséget nyújtani. Egyértelmű, hogy a vészhelyzet kihirdetése alkotmányellenesen történt, illetve a vészhelyzet folyamatos fenntartása is alkotmányellenes, azonban egy újabb alkotmányjogi panasz most nem segít az egészségügyi dolgozókon.
A holnapra tervezett egészségügyi demonstráció fényében a rendelet kihirdetése szinte provokatívnak tűnik.
Mik lehetnek az alternatív lehetőségek? Betegállomány a vészhelyzet lejártáig? Kivitelezhető? Van értelme? Lehetséges orvosi mentességet szerezni minden vakcinára? Vannak közös hordozóanyagok, vagy hatóanyagok amik allergének lehetnek?
Kérlek gondolkodjunk kicsit együtt.