Az “önterjedő” vakcinák számos kockázatot jelentenek a társadalomra nézve
Az “önterjedő” vakcinák számos kockázatot jelentenek a társadalomra nézve – beleértve a tájékozott beleegyezés végét is
A támogatók azzal érvelnek, hogy az önterjesztő vakcinák azt jelenthetik, hogy már nem kell komplex tömeges oltási programokat futtatniuk. A kritikusok szerint a vakcinák számos egészségügyi kockázatot jelentenek, és a tájékozott beleegyezés végét is jelentenék.
2019 októberében a Johns Hopkins Egyetem Egészségügyi Biztonsági Központja szponzorálta az Event 201 “pandémiás gyakorlatot”,.
Valamivel több mint egy évvel később, amikor az Event 201 forgatókönyv “hipotetikusról” konkrétra váltott, világossá vált, hogy az esemény szponzorai azt akarták látni, hogy a világ nagy részét beoltják a COVID-19 ellen.
Ennek a célnak a megvalósítása azonban “monumentális kihívás”. Az USA-ban, több mint egyharmada (38%, hogy 45%) a felnőttek továbbra is elutasítja az engedély nélküli, sürgősségi használat engedélyezési injekciók, annak ellenére, hogy a marketing villám, amely magában foglalja mind a sárgarépa (kezdve az esélyt, hogy nyerjen készpénzes kifizetéseket egy ingyenes rendelés sült krumpli) és botok (mint például a csúnya hívások “get személyes” és “kerüljük” az oltatlan).
Bár néhány, a nem megkérdezett mondja pollsters azt tervezik, hogy végül kap a vakcina, a szilárd kisebbség továbbra is elkötelezett, hogy soha nem teszi meg. Úgy tűnik, hogy ez a minta globálisan is igaz: a felnőttek nagyjából egyharmada mondta azt világszerte, hogy nem fog COVID-felvételt szedni.
Míg a társadalom- és viselkedéstudományi kutatók alkalmazzák a “puha tudomány” technikákat, hogy megpróbálják manőver vakcina bizalom több acquiescent területen, pad tudósok egy másik lehetőség potenciálisan vár a szárnyak – genetikailag módosított vakcinák, hogy “mozog a populációk ugyanúgy, mint a fertőző betegségek,” terjed a saját “a fogadó a fogadó.”
Nem mainstream (még)
Elméletileg az önterjesztő (más néven önterjesztő vagy autonóm) vakcinákat úgy lehet megtervezni, hogy azok vagy átvihetők (“egyetlen átviteli körre korlátozódnak”), vagy átvihetők (“korlátlan átvitelre alkalmasak”) legyenek.”
A vakcinakutatók elismerik, hogy az átvihető vakcinák “még mindig nem számítanak általánosnak, de a géntechnológia forradalma lehetővé teszi, hogy azzá váljanak”.
Az önterjesztő vakcinák készítői rekombináns vektortechnológiát használnak, hogy a célzott kórokozó genetikai anyagát egy “jóindulatúnak”, “ártalmatlannak” vagy “avirulensnek” tartott vírusvektor “alvázára” építsék. Ez hasonló a Johnson & Johnson és az AstraZeneca COVID vakcináinak előállításához használt vírusvektoros megközelítéshez.
A Johns Hopkins számára nyilvánvalónak tűnik a szándékosan önterjesztőnek tervezett vakcinák vonzereje. Az egyetem Egészségbiztonsági Központja egy 2018-as jelentésben, a “Globális katasztrofális biológiai kockázatok kezelésére szolgáló technológiák” címűben tette egyértelművé az ügyét. A jelentés megállapította: “Ezek a vakcinák drámaian megnövelhetik a vakcinázási lefedettséget az emberi … populációkban anélkül, hogy minden egyes személyt be kellene oltani”.
A jelentés szerzői tovább pontosítva az önfertőtlenítő vakcinák hasznossági következményeit, kijelentették: “csak kis számú beoltott egyénre lenne szükség ahhoz, hogy egy nagyobb fogékony populációnak védelmet biztosítson, így megszűnne a tömeges oltási műveletek szükségessége”.
Programozási szempontból ennek a stratégiának az lenne az előnye, hogy “olcsóbb lenne, mintha mindenkit kézzel oltanának be”. Talán még ennél is jelentősebb azonban, hogy felülírná az egyik “kényes etikai kérdést”, amellyel a tömeges oltási programok rendszeresen küzdenek: a tájékozott beleegyezést.
Amint azt az egyetem Egészségbiztonsági Központja röviden elismerte jelentésében, az oltóanyagok önszórása lényegében lehetetlenné tenné, hogy “azok, akikre a vakcina később átterjed”, egyáltalán tájékozott beleegyezést adjanak.
Az állatok hibáztatása
A Nature Ecology & Evolution című folyóiratban 2020-ban megjelent tanulmányukban a kutatók megfigyelték, hogy a vírusos zoonózisok (az állatokról az emberre átterjedő betegségek) a “globális gondolkodásmód” és a világjárványoktól megszállott globális egészségügyi korszellem központi elemévé váltak.
Annak ellenére, hogy a SARS-CoV-2 zoonózisos eredete nem bizonyított (amit olyan személyiségek, mint Robert Redfield, a Betegségellenőrzési és Megelőzési Központok korábbi igazgatója kétségbe vonnak), az elmúlt év koronavírus-hype-ja hozzájárult annak a közfelfogásnak a megerősítéséhez, hogy a vadon élő állatok populációi a látens vírusos fenyegetések fenyegető üstjét jelentik – csak a megfelelő körülményekre van szükség ahhoz, hogy az emberiséget veszélyeztető akcióba lépjenek.
A COVID-pillanatot egy kényelmes tudományos lehetőséggé alakítva a kutatók azt sugallják, hogy a SARS-Cov-2 világjárvány megfékezésének állítólagos “kudarca” indokolja az önmagát eloszlató vakcinák bevezetésének felgyorsítását. Ahogy néhány újságíró megfogalmazta a du jour kérdését: “Nem lenne nagyszerű, ha a vadon élő állatokat be lehetne oltani az általuk hordozott különböző betegségek ellen, hogy ezek a mikrobák soha ne kapjanak esélyt arra, hogy átterjedjenek az emberre?”.
Az átvihető oltóanyagokkal kapcsolatos kutatások a kormányzati ügynökségek, például a Defense Advanced Research Projects Agency (DARPA) és a National Institutes of Health (NIH), valamint állítólag az olyan adományozók, mint a Gates Alapítvány finanszírozási prioritásainak listáján is előkelő helyet foglalnak el.
Legalábbis hivatalosan az önterjesztő vakcinakutatás elsődleges fókusza eddig a vadon élő állatokra irányult. Bár a vadon élő állatok közvetlen oltásának (például veszettség elleni) gyakorlata már az 1960-as évek óta létezik, a vadon élő állatok sterilizáló vakcináinak kifejlesztésére irányuló, régóta tartó erőfeszítések (eufemisztikusan “immunokontraszcepciónak” nevezett), valamint a géntechnológia legújabb fejleményei “megalapozták az átvihető vakcinák kutatását”.
A kutatók elmagyarázzák, hogy a vadon élő állatok rezervoárjainak megcélzása hogyan kíván működni:
“Az elképzelés lényegében az, hogy a [vadon élő állatok] populációjának egy kis részét közvetlen oltással beoltják. Ezek az úgynevezett alapítók ezután passzívan továbbadják a vakcinát más állatoknak, amelyekkel érintés, szex, szoptatás vagy ugyanazon levegő belélegzése révén találkoznak. Fokozatosan ezek a kölcsönhatások kialakíthatják a populáció szintű immunitást.”
Amikor a spanyol kutatók egy korlátozott számú, nyulakon végzett terepkísérletben tesztelték, a nem beoltott nyulak mintegy 50%-ánál alakultak ki antitestek, miután olyan beoltott nyulakkal tartották őket együtt, amelyek vagy injekcióval vagy szájon át kapták az átvihető vakcinát. Amikor a kutatók a második generációs átvitelt vizsgálták (azaz az antitestek kifejlődését egy másik nyúlcsoportban, amelyet az első csoport oltatlan nyulakkal együtt költöztettek be), az átviteli arány sokkal alacsonyabb volt (24 nyúlból kettő).
Mi romolhatott el?
Amint azt a Johns Hopkins 2018-as jelentése világossá tette, nincs technikai oka annak, hogy az önterjesztő megközelítést miért ne lehetne alkalmazni az emberekre. A szerzők azonban elismerték, hogy “több nagy kihívás” is van, többek között az, hogy az önálló vakcinák (mint fentebb említettük) a tájékozott beleegyezést vitathatóvá tennék, és lehetetlenné tennék az egyének szűrését olyan ellenjavallatokra, mint például az allergia.
A Johns Hopkins és mások szerint a másik nagy kihívás az a “nem elhanyagolható kockázat, hogy a vakcinavírus visszaáll a vad típusú virulenciára”, ami lehetőséget teremt arra, hogy a vakcinák inkább a betegséget terjesszék, mintsem hogy megelőzzék azt.
Valójában a világ már ismeri ezt a jelenséget az orális gyermekbénulás elleni vakcinák formájában. Bár nem “szándékosan nem így tervezték”, az orális polio vakcinákat “egy kicsit átvihetőnek” tartják, és elismerten poliót okoznak.
Hopkins kutatói a reverziós kihívást “orvosi kockázatként és a közmegítélésbeli kockázataként” jellemezték.
Az egyetem jelentésében megfogalmazott másik 22-es csapdája az, hogy bár a visszafordulás kockázata talán csökkenthető lenne a vakcinák “gyengébben átvihető” kialakításával, ez azonban meghiúsíthatja azt a célt, hogy a vakcinák maguktól “terjedjenek”.
Másrészt a két tudós, aki a leghatározottabban támogatja az átvihető vakcinákat, azzal érvel, hogy “még … ott is, ahol gyakori a reverzió, [a vakcinák] teljesítménye gyakran jelentősen meghaladja a hagyományos, közvetlenül beadott vakcinákét”.
Ugyanezek a szerzők olyan modelleket is kidolgoztak, amelyek azt sugallják, hogy az átvihető oltásoknak az újszülöttek közvetlen oltásával való elindítása különösen hatásos lehet.
2020 szeptemberében két kutató a Bulletin of the Atomic Scientists című folyóiratban írt cikkében egyetértett azzal, hogy az önterjesztő vakcináknak jelentős hátrányai lehetnek, és “komoly kockázatokat rejthetnek magukban”, különösen annak fényében, hogy a tudósok elveszítik az ellenőrzést a létrehozásuk felett, miután felszabadulnak. Megjegyezték: “Bár technikailag megvalósíthatónak bizonyulhat az újonnan megjelenő fertőző betegségek elleni küzdelem … önterjesztő vírusokkal, és bár az előnyök jelentősek lehetnek, hogyan lehet ezeket az előnyöket mérlegelni a még nagyobb kockázatokkal szemben?”.
Számos további kérdést vázoltak fel:
– Ki hozza meg a döntéseket a vakcinák “hol és mikor” kibocsátásáról?
– Mi történik, ha “nem várt eredmények” és “nem szándékolt következmények”, például mutáció, fajok átugrása vagy határátlépés következik be? A nem szándékolt következményekkel kapcsolatban a két szerző hozzátette: “Mindig vannak”.
– Mi a helyzet a biofegyverekkel és a “kettős felhasználású” kockázatokkal – vagyis a technológia felhasználásával a betegségek megelőzése helyett “szándékosan kárt okozni”? A farmakogenomika, a gyógyszerfejlesztés és a személyre szabott orvoslás fejlődése lehetővé teheti az “ultracélzott biológiai hadviselést”.
Ez utóbbi kérdéssel kapcsolatban a Bulletin szerzői felhívták az olvasók figyelmét az állatokon végzett immunrecepciós erőfeszítésekre, valamint az emberek elleni “fegyverként használt biológia” hírhedt példájára az apartheid-korszak Dél-Afrikájában, a Project Coast-ra, amely – állítólag sikertelenül – egy “meddőségi “vakcinát” próbált kifejleszteni, amelyet a fekete nőkön tudtuk nélkül alkalmaztak volna”.
Más tudósok még közvetlenebbül érveltek az átvihető vakcinák ellen, azzal érvelve, hogy az önállóan terjedő vakcinák kockázatai valójában “messze meghaladják a lehetséges előnyöket”. Véleményük szerint a kockázatok közé tartozik “a vírus mutációinak kiszámíthatatlansága, a nagyszabású, biztonságos tesztelésre való képtelenség és a biológiai biztonságot fenyegető súlyos potenciális veszély”.
Oltástudomány: Sok az ismeretlen tényező
Amikor néhány évvel ezelőtt a kanyaró, és nem a COVID uralta a címlapokat, a látszólagos járványokért a be nem oltottakat tették bűnbaknak. Ez a nem bizonyítékokon alapuló ujjal mutogatás (amelyet arra használtak, hogy drákói új oltási kötelezettségeket vezessenek be) figyelmen kívül hagyta a jól dokumentált “MMR (élő kanyaró-mumpsz-rubeola vakcina) által terjesztett kanyarófertőzés jelenségét, amelyről évtizedek óta tudunk”, és amely “kimutatható kanyarófertőzést eredményezett az azt kapók túlnyomó többségénél”.
A Pfizer és a Moderna COVID kísérleti vakcinái új hírvivő RNS (mRNS) technológiát használnak, nem pedig a hagyományos élő vírusos technológiát, amely az MMR-hez hasonló vakcinákban szerepel, és ezért – mint mondják – nem okozhatnak ugyanolyan típusú “kioldódást”.
Sok nem oltott személy azonban szokatlan tünetekről vagy megbetegedésekről számol be, miután COVID-vakcinált személyek közelében tartózkodott. A Pfizer protokolljára hivatkozva, amely elismeri a vakcinázott egyénekkel való belégzés vagy bőrkontaktus útján történő expozíció lehetőségét, az aggódó egészségügyi szakemberek felvetették a kérdést, hogy nem történik-e valamilyen újfajta kioldódás.
Az ezeket a kérdéseket felvető személyek közül néhányan a Bulletin of the Atomic Scientists 2020. szeptemberi cikkére mutattak rá, amelynek alcíme: ” Vajon mi romolhat el?”. 2021 májusára a Bulletin szerkesztői, láthatóan kényelmetlenül érezték magukat a szeptemberi cikk által felkeltett figyelem miatt, és megpróbáltak elhatárolódni, kijelentve, hogy a Bulletin tartalmát visszaélnek a “rendkívül hatékony és biztonságos COVID-19 vakcinákkal” kapcsolatos összeesküvés-elméletek előmozdítására.
Hogy a COVID-injekciók a szó bármelyik értelmében “önterjesztőek”-e, arra jelenleg nem lehet választ adni. Van azonban legalább egy plauzibilis molekuláris mechanizmus, amely magyarázatot adhat a megfigyelt oltottról oltatlanra történő “szétterjedés” hatásaira.
A GreenMedInfo munkatársa, Sayer Ji elmagyarázza, hogy “a biológiai rendszereken belüli horizontális információátadást [közvetítik] az extracelluláris vezikulák, amelyek magukban foglalják a mikrovezikuláris vedlésnek és/vagy a nukleinsavak exoszóma-közvetítésű átvitelének nevezett vírusszerű jelenséget”. Egy 2017-es, a “levetett mikrovezikulák biológiájáról és biogeneziséről” szóló, lektorált tanulmányt idézve Ji megállapítja:
“[I]t lehetséges, hogy [az mRNS-vakcinák] valóban hozzájárulnak a mikrovezikulák vedléséhez, ami még nagyobb, tartósabb fenyegetést jelent, mint az élősejtes vakcinák vedlése, amikor arról van szó, hogy a vakcinázottak tartós biológiai hatást gyakorolhatnak a nem vakcinázottakra.””
Ami még biztosabb, hogy maguk a tudósok sem rendelkeznek minden válasszal. Egyesek talán szeretnének hinni abban a lehetőségben, hogy egyszerűen genetikailag meg lehet tervezni egy vakcinát “oly módon, hogy meghiúsuljon az a képessége, hogy valami kellemetlenné fajuljon”. Mások azonban megjegyzik “az evolúciós változások elkerülhetetlenségét, amelyek a [fertőző vakcinák] önreprodukciós és kiterjesztett átviteli láncok létrehozására való képességéből erednek”.
Michael Crichton, a techno-thriller szerzője 2002-ben azt jósolta, hogy a nanotechnológia és más technológiai újítások megjelenésével az evolúciós változások üteme valószínűleg “rendkívül gyors” lesz. Crichton figyelmeztetett: “az embereknek nem sok tapasztalatuk van az új technológiák veszélyeinek kezelésében, amint azok megérkeznek”.
