KI A BIRKA MANAPSÁG?

Dr. Tamasi József

Dr. Tamasi József

2021-02-04

Mit is jelent a Lenkei doktor által indított “Nem vagyok Birka” mozgalom?

Aki nem észleli, hogy fokozatosan, hétről hétre szelíd erőszakkal terelik egy szűkebb élettér, egy akol felé és aki még mindig abban reménykedik, hogy majd „most már vége lesz” és „újra szabadon élhetünk”.

Aki megfontolás nélkül elfogad, elhisz mindent, amit az emberiség manipulálására létesült main stream média diktál.

Aki a feltétlen szükségesnél többet, többször, komolyabb eszközökkel védekezik egy nem létező vagy nem súlyos járvány ellen.

ki túlteljesíti a jogszabályokban előírt egyébként is eltúlzott és sokszor értelmetlen védelmi intézkedéseket: viselj maszkot ott is, ahol nem kell, használj több rétegű maszkot, fertőtlenítsd a kezed ott is, ahol nem kell, tarts távolságot szabad térben is.

Aki nem tudja értelmes alternatívákkal eltölteni az időt, amelyet most a tévé bámulásával tölt

Aki gondolkodás nélkül beoltatja magát egy olyan védőoltással, amelynek hosszú távú vizsgálatai nem történtek meg illetve, amely káros hatásait még akkor sem veszi tudomásul, amikor azok nyilvánvalóak.

Aki összeesküvéselméletesnek minősít mindenkit, aki a main stream média propaganda szövegével ellentétes véleményt fogalmaz meg. Aki józan megfontolások nélkül beáll a propaganda gépezetbe, pusztán mert ő hisz abban.

Vannak ám orvosok is birkák!

akik, bár már rég tudni lehet, hogy a PCR tesztelés, a tömegek tesztelése, az egészségesek tesztelése hamis számokat képez és tudni lehet azt is, hogy szinte valamennyi tudományos közlemény a PCR tesztelések ezen hamis számaira épít, mégis tényként fogadják el a közlemények következtetéseit

akik bár tudni lehet, hogy egyetlen vakcinát sem vizsgáltak idős embereken, az orvosi esküjükkel szembe menve, gondolkodás nélkül hajlandók beadni idős embereknek ezeket a vakcinákat, csupán mert hatalmi szóval erre kényszerítik őket

akik bár orvosi egyetemre jártak és tanultak Közegészségtant, még sem értik, hogy a populáció ezred százalékát érintő állítólagos járvány, mely nem terjed rohamosan, az egészséges az egészségest nem tudja fertőzni, na az semmilyen az egész populációt korlátozó járványügyi intézkedést nem igényel, akkor sem, ha a felettesek minden tény szerű adat nélkül ezt hirdetik

aki bár nem végeztek hosszú távú teszteléseket egyik oltóanyaggal sem és egy teljesen új, eddig az onkológián kívül soha tömegesen nem próbált technikát alkalmaztak a “védőoltások” fejlesztésénél, és senki nem tudja megmondani, hogy meddig nyújt védelmet és miben az oltóanyag, mégis gondolkodás nélkül beadatja magának és hajlandó beadni betegeinek, hajlandó azt ajánlani.

Én nem vagyok BIRKA!!!

Ezért viselem feltűnően ezt a kitűzőt úgy, hogy sok embernek felhívjam a figyelmét a birkaságra és arra, hogy a mai eseményeket a pontosan a birkák irányítják birkaságukkal. TEGYEN AZÉRT, HOGY KEVESEBB BIRKA LEGYEN, HOGY KEVESEBB BIRKÁK MIATTI KORLÁTOZÁST SZENVEDJÜNK EL!

Nem viccelek!! Akik ezeket az intézkedéseket hozzák, azt figyelik a szociális médiákon keresztül, hogy melyik intézkedés mit vált ki, milyen smile-kat kommentelnek, milyen hangulatú észrevételeket írnak. Ha sokan elfogadják, legfeljebb morognak kicsit, akkor húznak újra egyet – mehet a következő korlátozás. Ha sokan tesznek ellene, akkor viszakoznak kicsit. Ezért érnek el eredményeket a hollandok, osztrákok, németek, olaszok ellenállásukkal és ezért tartanak ott a szlovákok, hogy már ha a saját házából akar kimenni akkor is engedélyt kell kérjenek sms-ben. Ha van egy birka nép, aki úgy hiszi még mindig, hogy most már hamarosan vége lesz, még ezt megcsináljuk nekik és utána szabad élet, na ők visznek mindannyiunkat a leggyorsabban a vágóhíd felé.

Én nem vagyok birka és szeretném, ha egyre kevesebben lennének birkák!! Ön birka?

Forrás: https://orvosokatisztanlatasert.hu/category/irasok/

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük