Mi történik az egészségügyben?

Egyre nagyobb döbbenettel nézem azt, ami a világon, és kis hazánkban történik.

13 éve dolgozom gyakorló orvosként, napi kontaktusban a betegeimmel. Sok bizonytalanság, sok-sok megválaszolatlan kérdés, nagyon sok “miért” kering a fejemben hónapok óta. Próbálok kiutat találni, és próbálom az igazságot megtalálni, mert amit most a koronavírus járvány kapcsán tapasztalok, egy óriási nagy zavaros, egymásnak sokszor teljesen ellent mondó adathalmaz.

Próbálom felidézni az egyetemi tanulmányaimat, és próbálom hozzátenni mindazt, amit a józan ész diktál. Az igazságot keresem. Összerakva mindezt és az elmúlt egy év tapasztalait (melyek nem a média hírei, hanem a beteg ágya és ” beteg széke” mellet szerzett valódi tapasztalatok) illetve orvosi publikációkat, úgy érzem, kezdem a maga valóságában átlátni a koronavírus helyzetet. Ezt szeretném most megosztani orvos kollégimmal, civilekkel és mindenkivel, aki meghallgat.

Az elején szeretném elmondani, hogy minden anyagi érdektől mentes vagyok, soha egyetlen forintot nem kaptam életemben gyógyszercégektől. Mindig az volt a célom, hogy a betegeimnek a lehető legjobbat adjam, illetve ajánljam, mert szeretem a betegeimet. Nem azért lettem orvos, hogy meggazdagodjak, hanem azért, mert szeretek emberekkel foglalkozni és szeretnék rajtuk a legjobb tudásom szerint segíteni.

Több, mint egy éve köztünk van a Sars- Cov-2-es vírus, sok súlyos betegséget és több halálesetet is okozott. Ez nem tagadható. Nem vagyok vírus tagadó és nem vagyok járvány tagadó. Járáványok mindig, minden évben voltak köztünk, de sokkal kiszámíthatóbbak voltak, mint a jelenlegi koronavírus járvány. Amikor jött a december, január, mindig tudtuk, hogy jön az influenza szezon. Egy évre elhagyott minket, azután következő évben újra jött.

A jelenlegi koronavírus járvány azonban rendkívül meglepő dinamikával zajlik. Ez az első dolog, ami fel kellene tűnjön minden orvos számára. A novemberi és decemberi 2. hullám után azt gondolhattuk volna, hogy egy kis időre megnyugodhatunk, mivel ha egy járvány görbéje leszálló ágban van, az azt jelzi, hogy a vírus már majdnem minden embert megfertőzött, aki fogékony volt a vele szemben, és a légúti járványok lezajlása után közismerten egy bizonyos ideig védetté válik a nyáj. Ez most talán meglepően hangzik, de Magyarországon 2021 január környékén elértük a nyájimmunitást, azzal a vírussal szemben, amely november és december hónapban tetőzött. Ha nem értük volna el, akkor a járványgörbe jelenleg és azóta is a csúcson lenne. A nyájimmunitás fogalma körül jelenleg is nagyon sok zavar észlelhető, és úgy gondolom az orvosok közül is sokan félreértelmezik azt. A nyájimmunitás azt jelenti, hiába van jelen egy vírus, nem tud nagy járványt okozni, mert a nyáj immunrendszere erős, és amint találkozik a vírussal, a legtöbb egyén esetében azonnal legyőzi, mielőtt az még betegséget tudna okozni. Egy járványhullám lezajlása után, amikor kevés az új fertőzés éppen ezt látjuk. Magyarország immunrendszere tehát január hónapra legyőzte a novemberi- decemberi járvány vírusát, tulajdonképpen vakcinák nélkül. Az immunrendszer ugyanis csodákra képes.

Lássuk mi járult hozzá ehhez a győzelemhez.

  • Egyrészt annak a több millió embernek a védettsége, aki nem kapta el a koronavírus fertőzést, mert ők eleve védettek voltak a korábbi koronavírus fertőzések alkalmával szerzett keresztimmunitásuk révén. Erről a következő cikkben olvashatunk: https://science.sciencemag.org/content/370/6512/89 Selective and cross-reactive SARS-CoV-2 T cell epitopes in unexposed humans

 

–  A nyájimmunitás másik részét azok tették ki, akik enyhe vagy súlyosabb tünetekkel átestek a koronavírus feretőzésen és ez által alalkult ki bennük az immunvédekezés.

Ezek az úgymond józan paraszti ésszel levezethető következtetések, nem kell hozzá orvosnak, immuológusnak, virológusnak lenni: Ha valaki védtelen és jön egy új vírus, az meg fog betegedni. Ha valaki viszont nem betegszik meg egy patogén vírustól – hacsak nem tötötte az elmúlt egy évet minden embertől elszeparáltan – az azt jelenti, hogy védett az adott vírussal szemben. Itt jegyzem meg, hogy nagyon kevés a valószínűsége annak, hogy a járvány dinamikáját (járványhullámok felívelését illetve lefelé fordulását) a lock down vagy a szájmaszkok viselése határozta volna meg. Ezek ugyanis csak lassítani tudják egy járvány terjedését, úgymond ellapítani és hosszabbá tenni egy járványgörbét, de nem határozzák meg azt, hogy mikor fordul felfelé vagy lefelé egy járványgörbe. Azt ugyanis mindig az határozza meg, hogy a vírus mennyi fogékony (megfertőzhető) egyént talál. Amikor sok a fogékony egyén, akkor felfelé ível, amikor csökken a fogékony egyének száma, mert a nyáj nagy része védetté vált, lefelé ível és enyhül.

Ha ez így van, hogy a lakosság egy igen nagy hányadára veszélytelen a jelenleg keringő Sars- Cov-2 vírus, akkor ez azt jelenti, hogy nekünk a koronavírus veszélyességével kapcsolatban a kezdetektől fogva hazudnak. A Sars- cov-2 ugyanis tavaly tavasztól kezdve úgy van beállítva, mint egy teljesen új és nagyon veszélyes vírus, mellyel szemben valamennyien védtelenek vagyunk. Ha így lenne, akkor annak az kellett volna legyen a következménye, hogy a járvány a társadalom egészén végigtarol enyhébb vagy súlyosabb tünetekkel. Ez azonban nem így történt. 14 hónap után jelenleg Magyarországon 790 000 beazonosított fertőzött van, melyek közül tudjuk, hogy nem is mindenki mutatott tüneteket, hiszen köztük vannak a tünetmentes vírus pozitív egyének is. Persze vannak olyanok is, akik át estek a fertőzésen és nem kerültek be a statisztikába, mert nem tesztelték őket. Számoljunk akkor duplán! Vegyük azt, hogy 1 600 000 ember esett át a koronavírus fertőzésen.

Miért nem kapta el a betegséget több, mint 8 millió ember Magyarországon a COVID- vakcinák nélkül?  Ezt a kérdést most komolyan oda szegezem orvos, virológus, biológus kollégáknak. Tud-e bárki más magyarázatot arra, hogy egy járványban miért nem betegszenek meg ilyen sokan, ha nem másért, mint azért, mert védettek a vírussal szemben?

És ha ez így van, akkor hogyan beszélünk mi arról, hogy a nyájimmunitás csak vakcinákkal érhető el? Miért tartja az orvostársadalom rettegésben a betegeit? Miért erőltetünk rá a betegeinkre olyan új genetikai alapú vakcinákat, melyeknek nem ismerjük a hosszú távú káros hatásait?

Arra is kíváncsi lennék, hogy az oltásban aktívan részt vevő orvosok közül hányan olvasták el és hányan vannak tisztában részleteiben a vakcinák farmakodinámiájával, farmakokinetikájával:

 

Hol és pontosan milyen mechanizmus által hat? A szervezet mely részeibe jut el? A sejt mely részeibe jut be? Mennyi ideig fejti ki hatását? Mennyi idő alatt és milyen mechanizmus által bomlik le a szervezetben? És persze, ezeket ismerve mik lehetnek az esetleges mellékhatásai?

Minden orvos, virológus, biológus kollégát kérek, hogy nézzen a lelkiismeretébe és komolyan válaszoljon a fenti kérdésekre!

 

Jelenleg a vírussal, az immunvédekezésünkkel, és a vakcinákkal kapcsolatban több olyan terület létezik, melyet a fősodrású média nem a saját valóságában mutat be nekünk.

  1. A vírust nagyon veszélyesnek állítják be, holott arra a populáció többsége már védett.
  2. Az immunvédekezésünket sokkal gyengébbnek láttatják, mint amilyen az valójában, pedig az immunrendszerünk attól sokkal többre képes, mint amit jelenleg a közmédiában neki tulajdonítanak, hiszen ennek seítségével győztük le Magyarországon a járvány második illetve harmadik hullámát is.
  3. a vakcináknak olyan mindent elsöprő sikert és hatékonyságot tulajdonítanak, annak ellenére, hogy ezek még nem bizonyították hatékonyságukat. A vakcinák főpróbája a következő járványhullám lesz, a 3. járványhullámban enyhülésében ugyanis nem mondhatjuk, hogy nagy szerepet játszottak volna, hiszen jelenleg is csak 2,5 millió ember kapta meg a vakcina második dózisát.
  4. A vakcinák okozta károsodások és halálesetek teljes lekicsinylése, vagy annak tagadása, hogy a kettőnek köze lenne egymáshoz. Illetve minden ezzel kapcsolatban álló információ eltusolása.

Itt jegyzem meg, hogy hónapok óta követem mind a „COVID pártolók”, mind a „COVID ellenzők” (nevezzük most így őket) nyilatkozatait, párbeszédét. Az a kérdés már többször felmerült bennem, hogy ha a COVID ellenzők állítanak valamit, akkor a másik oldal miért ahhoz az eszközhöz folyamodik, hogy eltünteti cikkeiket és videóikat, holott azt hiteles szakmai anyagokkal meg is cáfolhatná!   Ugyanakkor az is érdekes, hogy a két oldal közt nincs is igazi párbeszéd. A „COVID pártolók” legrövidebb úton azzal az indokkal érvénytelenítik a „COVID ellenzők” állításait, hogy azok a szakmával ellentétesek és nem egyeznek az orvosi kamara jelenlegi állásfoglalásával.

Ami a járvány dinamikájában furcsa, az az, hogy a 2. hullám lezajlása után 1 hónappal ismét egy meredeken felfelé ívelő új járványhullám jött, amit radásul járvány-matematikusaink előre meg is jósoltak. Hogy honnan tudták, az rejtély. És, hogy azt honnan tudják, hogy augusztusban Angliában újabb járványhullám lesz, az még nagyobb rejtély. Mindenesetre azt kell feltételezzük, hogy a magyarországi 3. járványhullám kórokozója nem ugyanaz volt, mint a második hullámé, vagy azt, hogy a nyáj immunitása 1-2 hónap elteltével megszűnt, mely utóbbi elég valószínűtlen, hiszen több tudóscsoport is kimutatta, hogy a koronavírusok ellen kialakított sejtes immunitásunk még 17 év elteltével is működőképes (lásd a fent idézett cikk a Lancet-ből).  Tételezzük fel azt, hogy a 3. hullámot egy új, mutáns vírus okozta (melyet a média és virológusaink is megerősítettek), s ezért tudott újból sok megbetegedést okozni. Ha azonban ez így van, hogy egy új mutáns vírus 3 hónap elteltével ismét nagy járványt tud indukálni, miként reménykedünk abban, hogy vakcinákkal hosszú távra szóló teljes nyájimmunitást tudunk kialakítani? Hiszen tudjuk, hogy az influenza vírus elleni vakcináknál is az egyik legfőbb probléma az, hogy a vírus évről-évre változik, s az előző évi vakcinák már hatástalanok ellene!

A vakcinák témájára visszatérve még egy dolgot szeretnék megemlíteni. A média régóta azt hangoztatja, hogy a természetes úton megszerzett immunitás (amikor átesünk a betegségen és az által válunk védetté) sokkal gyengébb, mint amit a vakcinálással megszerezhetünk. Ez egy ismételten megcáfolható téves információ, és megint csak a józan paraszti észhez kell visszatérnünk. Amikor a vírussal természetes módon találkozunk, szervezetünk a vírus összes antigénjével (vírusfehérjéjével) találkozik és valamennyi ellen kialakít védelmet, s így ha azok közül egy, mondjuk a tüskefehérje mutálódik, a többi alkotóelemek ellen termelt antitestjeink még mindig védenek minket. Ha csak a tüskefehérje genetekai kódját fecsekendezzük az emberekbe (mRNS és DNS vakcinálás), csak egyetlen fehérje ellen alakítunk ki védelmet, mely ha mutálódik, a védőoltás már lehet, hogy hatástalan lesz. Ugyanakkor azt is tudnunk kell, hogy ha a vírussal spontán találkozunk, nyálkahártya immunitás is kialakul, mely a vakcinálás után szintén nem jön létre, és a vérben keringő nagy antitest titerünk (az antitestek vérszintje) nem tud megvédeni minket a nyálkahártyán át támadó vírussal szemben.  Így a temészetes úton kialakított védelem láthatóan sokkal több támadásponton és sokkal hatékonyabban tud védeni, mint a vakcina.  Én az oltott kollégáimnak mindig azt szoktam mondani, hogy nem a védőoltás védi őket, hanem a saját immunrendszerünk, s az a vakcinálás alkalmával történt kis játék a tüskefehérjével, alig alig zavar be a komplett természetes immunvédekezésükbe.

Fentiek alapján kifejezetten diszkriminatívnak tartom, hogy az úgynevezett védettségi igazolványokhoz kötötten a társadalom egyik fele előnyökre tegyen szert, mondván, hogy ők veszélytelenek, akik viszont nem rendelkeznek védettségi igazolvánnyal, azok veszélyesek a társadalomra nézve. Ez mindenféle tudományos alapot, de még a józan emberi gondolkodás hiányát is feltételező eljárásmód, melynek egyetlen célja, hogy még több oltakozó legyen.  Felháborító, mikor a médiában azt hallja az ember, hogy az oltatlan embertől félni kell, és hogy minél többen oltassuk magunkat, hogy biztonságban élhessünk. Jelenleg biztonságban élünk, a 3. hullám csaknem lezajlott, a nyáj ismét csaknem védetté vált a 3. hullámot okozó vírus ellen, hiszen a napi teszt pozitív emberek száma folyamatosan csökkenőben van. Hogy lesz-e negyedik hullám, és hogy ott fog-e védeni a jelenlegi vakcina nem tudjuk, az indiai tripla mutáns alapján nagy esélyünk van arra, hogy nem nyugodhatunk meg.

Néhány hónap múlva minden kiderül!

  1. május 14.

Egy magát megnevezni nem kívánó orvos

 

 

 

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük