Most akkor ki hazudik?

Hazudott Brüsszel a vakcina-szerződésekről?

Amíg az egész világ epedve várta a vakcina fejlesztésről szóló híreket, azt elfelejtették közölni, hogy már jóval az engedélyeztetés előtt megindult a tömeges gyártás is pl. az AstraZeneca “vakcina” esetében.

Hogy is gondolhatta volna bárki, hogy ezt génmódosított csodaszert bárki megvizsgálná, miután a gyártó átnyújtja nekünk. Mindezt teheti úgy, hogy felelősséget nem vállal, még kikerülheti az európai közösségi rendeleteket is. (pl. 2006/507 EK rendelet). Ez a rendelet előírja, hogy minden felelősség a forgalomba hozó vállalatoké.

Költői kérdés, hogy “Volt egyáltalán olyan opció, hogy nem fogják jóváhagyni azt a vakcinát, amelynél az állítólagos izolálást követően mindössze 3 hónappal, valamint a WHO által kihirdetett pandémiát követően 1 hónappal (!) már megkezdődtek az emberi klinikai tesztek???”

Kronológia 2020 októberi nyilatkozat: Rövid időn belül, akár három hónap múlva elkezdődhet az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) elleni oltóanyag tömeges alkalmazása Nagy-Britanniában, és ez esélyt teremt arra, hogy húsvétig minden felnőtt megkaphatja az oltást – írta kormányforrásokat és a vakcina fejlesztésén dolgozó kutatókat idézve a szombati The Times.

A konzervatív brit napilap beszámolója szerint

az Oxfordi Egyetem oltóanyagán dolgozó kutatók abban bíznak, hogy az általuk kifejlesztett vakcinát még az idén jóváhagyják a brit hatóságok, és egyes egészségügyi illetékesek reményei szerint hat hónapon belül minden felnőttnek be lehet adni egy dózist az oltóanyagból.

Az idézett kormányforrások egyike kijelentette, jóllehet a hatóságok hathónapnyi időtávlatban gondolkodnak, a tömeges oltási programot valószínűleg ennél is sokkal hamarabb végre lehet hajtani.

A The Times forrásai szerint már készülnek a szabályok annak lehetővé tételére, hogy az oltást az egészségügyben dolgozók nagyon széles köre jogosult legyen beadni, ennek érdekében képzésük néhány héten belül megkezdődik.

A logisztikai tervek között szerepel olyan autós oltóállomások kialakítása, amelyeknél a kocsikban ülőknek lehet beadni a vakcinát.

Nagy-Britanniában már vannak hasonlóan működő autós koronavírus-tesztelő állomások.

A hatalmas oltási program végrehajtásában valószínűleg a fegyveres erők is segédkeznek majd – áll a brit lap szombati írásában.

A szakmai körökben legígéretesebbnek tartott brit koronavírus-vakcinát az Oxfordi Egyetem tudósai fejlesztették ki. Az egyetem már megállapodott az AstraZeneca gyógyszeripari óriásvállalattal a gyártásról és a forgalmazásról arra az esetre, ha az április óta tartó emberi tesztelés során a koronavírus-vakcina beválik.

(akkor hogy is van? a vírus megjelenése után máris az ember kísérleteknél tartott a fejlesztés? Sőt olyannyira, hogy máris előre termelnek? Biztos, hogy nem kellett volna azért ezt ellenőrizni?)

Az AstraZeneca vezérigazgatója, Pascal Soriot nemrégiben a BBC televíziónak elmondta:

a vállalat a brit kormánytól százmillió egységnyi oltóanyag gyártására kapott megbízást a tesztprogram sikere esetére.

Matt Hancock brit egészségügyi miniszter nem sokkal később közölte: az AstraZeneca még az oltóanyag engedélyezése előtt hozzákezd a gyártáshoz annak érdekében, hogy a vakcina klinikai jóváhagyásának esetére megfelelő mennyiséget lehessen készletezni, és az egészségügyi hatóságok készen állhassanak az alkalmazásra.

Boris Johnson brit miniszterelnök, aki a minap televíziós beszédben ismertette a koronavírus-járvány elleni küzdelem fejleményeit, kijelentette: az orvosok és a kormány tanácsadói egyöntetűen vallják, hogy tavaszra sokkal jobb lesz a helyzet. Nemcsak arra van remény, hogy addigra lesz oltóanyag, de arra is, hogy hamarosan olyan tömeges, hatékony szűrési módszerek válnak hozzáférhetővé, amelyekkel percek alatt elvégezhető a tesztelés – mondta a brit kormányfő. (forrás VG.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük