NEMZETKÖZI KEREKEASZTAL – FASIZMUS A GYÓGYÍTÁS LEPLE ALATT? MEGSEMMISÍTENEK MINKET?

Sajnos sokan nem értik azt a veszélyt, amely ma ránk leselkedik. Az emberiségen minden eddigi a náci időkhöz hasonló orvosi kísérleteket folytatnak. Ma azt mondják, hogy hordjál maszkot. Holnap azt mondják, hogy oltasd be magad. Amire azt mondják ma, hogy önkéntes, az holnap már kötelező lesz. Azzal fenyegetnek, hogy ha nem oltatod be magad egy olyan kísérleti vakcinával, amelynek a rendes klinikai vizsgálatát le sem folytatták, elbocsátanak az állásodból.

Hallgassuk a tudósokat a világ minden tájáról!

Jean Pierre A Kötelező Oltás elleni Európai Liga Elnöke

Az egészségvédelem válsághelyzetben van. Mintha egy propaganda háborúban élnénk. Háborúban a világ népei ellen. Nem látjuk az ellenséget, még csak a származásáról sem tudunk semmit. Ha a félelemtől nem tudunk megszabadulni, akkor nagyon nehéz a veszélyt megfelelően értékelni. Szeretném ismertetni levelemet, amelynek a címe: Éjszaka és köd Európa felett. Sötét felhők közelednek. Nagyon emlékeztetnek a XX. század történelmének hasonló eseményeihez, amelyek háborút és szenvedést hoztak az embereknek. Ez nem egy baktérium elleni háború. Ez a gazdaság, népek, a közösségek, a családok elleni háború.  Teljes információs káoszban élünk, nem tudjuk, hogy mi a realitás. Az Éjszaka és a Köd – Hitler irányelve volt. A nemkívánatosakat a II. Világháború alatt letartóztatták Franciaországban, Belgiumban és máshol, hogy koncentrációs táborokba szállítsák őket. Mi a helyzet ma? Ha bárki kérdést mer feltenni, megkérdőjelezi a hazugságot a helyzettel kapcsolatban, a társadalom ellenségeként kezelik, akiket el kell távolítani. A cél a gazdaság megsemmisítése. Franciaországban sok helyen aláírtak nyilatkozatot a kisvállalkozások bezárásáról, a helyi vezetők megparancsolták a rendőrségnek, hogy tartóztassák le a vállalkozókat. Azok, akik dolgozni akarnak az üzletekben, vagyonokat kell, hogy büntetésként fizessenek, fél évre betiltják működésüket. Amennyiben a rendőrség az állam utasításait kezdi végrehajtani, amikor a valóságban nincs is járványhelyzet, az egész nagyon aggasztóvá válik. Most is jön egy újabb hullám, amikor túlterheltekké válnak a kórházak. Ezt az állapotot mesterségesen idézik elő. Ez nem a vírus újabb hulláma. Az újabb hullám egy újabb támadás és a normális élet elfojtására irányul, a félelem újabb felkorbácsolására. Be kell zárni az üzleteknek, mindenkinek izolálnia kell magát a többiektől, pedig a megbetegedések semmi ilyet nem tesznek szükségessé. Semmi más nem folyik, mint játék a számokkal, játék a statisztikákkal, s ezzel lehet a manipulálást folytatni. A kormányok harcot folytatnak egy láthatatlan ellenség ellen, hogy megvédjék az embereket, csökkentsék az elhalálozást. Most egyik kicsit bezárjuk Önöket, most megvédjük Önöket – de ugyanakkor az alapjogokat is megvonjuk, pedig ezek adják számunkra az életet. A családi életet, a szociális életet. A tudományos világ elítéli ezeket az intézkedéseket a valóságos helyzet alapján. A támadás először a leggyengébbek ellen irányul, az idősek ellen, a kisvállalkozók ellen, de támadás folyik a család és a kultúra ellen is, a társadalmak értékei, létezésének alapjai ellen. Ha a hatalom meg akarja menteni az embereket, a leggyengébbeket és a többieket bármibe is kerül,  az már több, mint gyanús kellene hogy legyen. Hordani kell a maszkokat, tartani kell a távolságot a többiektől, aztán majd jön ez a fantasztikus vakcina! Közben elveszítjük a kapcsolatot a többiekkel, emberek halnak meg bezárkózva házaikba. Nem a koronavírusban, hanem a koronavírus helyzet miatt. Az embereknek fel kell állnia, és meg kell állítani a koronavírus terrort! Korrupt szervezetek a tudomány leple alatt a media segítségével tartják fent ez a helyzetet. Ennek véget kell vetni! Vigano érseke is hasonló gondolatokat mondott el, mint én. Ez a láthatatlan hatalom, amely irányítja az életünket, saját céljait hajtja végre. Meg akarják semmisíteni az emberiséget. Fel kell ismerni az emberiségnek ezt a veszélyt!

Virológus, orvos hölgy – A maszk semmilyen formában nem véd meg a vírustól. A baktériumok melegágya, ha valaki egész nap viseli. Orvosként nagyon sok gyerekkel találkozom. Olyanokkal, akiket oltottak az életük folyamán, olyanokkal, akik soha nem kaptak oltásokat. A gyerekkori oltások napjainkban már abszurd módon, tömegével folynak. Ez a mostani korona vírus oltás teljességgel felfoghatatlan. Érdekes módon a vírusok mindig akkor érkeznek, amikor globális probléma jelentkezik,  valamilyen háború folyik. A spanyol nátha is szorosan összekötődik az I. Világháborúval. Új országok jöttek létre, az emberek életében is óriási változások történtek. Jelenleg is teljes átrendeződés folyik. Ahelyett, hogy vigyáznánk az emberek immunrendszerére, mindenféle mesterséges anyaggal gyengítjük azt, antibiotikumokat adunk. Hogyan lehetne egy vírus ellen vakcinát készíteni, amely folyamatosan mutálódik! Az influenza ellen is mennyi vakcina van? Ez semmi más, mint jó bevétel a gyógyszergyártóknak.  Mitől is leszünk betegek? Az emberek mentálisan, pszichésen instabillá válnak. Ennek sok oka lehet, pl. a félelem. Depresszió alakul ki, amely az immunrendszerre negatív hatással van. Máris jön a betegség. Napjainkban a média semmi mást nem tesz, mint folyamatosan félelmet kelt. Háborúban nincsenek győztesek. A vírusokat nem lehet legyőzni. Túlélnek mindent.

Sebész – Munkám során 10 éven keresztül sebészi maszkban kellett dolgoznom. A járvány elején már kötelező volt folyamatosan viselni a maszkokat. Sokszor gondolkodtam rajta, hogy hasznos-e ez. Sok tanulmány találtam ezzel kapcsolatban. Azt igazolják vissza, hogy a maszk nem véd meg a vírustól, sőt mi több, kifejezetten hátrányos az egészségünkre. Ilyen tanulmányokat készítettek a világ sok országában. A maszkok helytelen használata még növelheti is a fertőzés lehetőségét. Úgy tűnik, hogy most a világ nagy része maszkot visel. Ugyanakkor fogalma nincsen az embereknek, hogy kell ezeket helyesen hordani, milyen gyakran kell cserélni őket. A maszk haszontalan és veszélyes. Csökkent oxigénfelvétel jelentkezik fejfájással 3-4 óra használat után. Idős emberek, gyerekek, asztmások hordják a maszkot. Nagyon veszélyes. Ugyanakkor a politikusok mégis előírják. Ha a PCR teszt pozitív, semmi nem számít, a beteg koronavírusos. Orvosi vizsgálat nélkül. Pedig semmilyen formában nem került igazolásra a teszt hatékonysága. A teszt semmit nem mutat meg. Minél többet tesztelünk, annál több a teszt pozitív. Ez nem más, mint a félelem járványa, a PCR tesztek járványa.

Hilda de Smith / Belga Orvosok Szövetségének Vezetője, orvos / Csak a megfigyeléseimre hagyatkozom, nem foglalkozom azzal, hogy ki és miért áll emögött a válság mögött. Az egész világ egy totalitárius rendszer felé halad. Az emberek jogait a világ szinte minden országában csorbítják. Az emberek nagy része önként adja fel jogait és szabadságát. Aki nem ért egyet, megbűntetik, bezárják. Erőszakot alkalmaznak az emberek ellen. A mainstream media ezeket nem mutatja. Mindenhol cenzúrázzák az emberek gondolatait. Orvosok, tudósok véleményét eltávolítják. A koronavírus betegek 98 %-ának nincsen semmilyen tünete a betegség alatt vagy nagyon enyhe tüneteket mutat. Lezárások vannak az országokban, nő a félelem. Pedig Belgiumban nem halt meg több ember, mint az elmúlt 5 év átlagában. Erről miért nem szólnak  a hírek, hogy megnyugtassuk a lakosságot. Az orvosok gyorsan megértették, hogy nem lehet semmi olyat publikálni, ami a valóságról szól. Minden vélemény cenzurázásra kerül. A PCR teszt nem alkalmas a feladatára. Nem tud különbséget tenni egy korábbi vagy egy újabb fertőzés között. Nem tudja megmondani, fertőzött-e az illető. Ha nincs tünet, a PCR teszt semmit nem mutathat meg. Ha van tüneted, akkor sem mutatja meg, hogy miért. Teljesen megalapozatlan a használata. Mindenhol ott van a félelmetes vírus. Még az utcán is maszkot kell hordani. Ez semmi másra nem irányul, minthogy rávegyük az embereket egy viselkedésformára. Belgiumban folyamatosan figyelik az emberek viselkedését. Az eredmények függvényében lazítanak vagy szigorítanak a korlátozásokon. Félelemre van szükség. Mindig emlékeztetni kell erre az embereket. Hány hónap óta tartanak már ezek a korlátozások! Most már a gyerekeknek tornaórán is hordani kell a maszkot! Mindezt az egészségvédelem jegyében! TBC-ben sokkal többen halnak meg évente, mint a covidtól. Mégis ezzel senki nem törődik. A növekvő öngyilkossági számokkal sem, az otthoni erőszakkal sem, az éhezéssel sem, a rákkal sem. Az első karantén tábort Új Zélandon állították fel azoknak, akik visszautasították a tesztet. Látni kell a párhuzamot a mai események és a világ történelmének legsötétebb időszakai között.

Geraszinka Szvetlana Ivanovna – Infektológus orvos – az orosz vektor vakcinával kapcsolatban mondja el véleményét. Az oltóanyagban adenovírus van, amely tartalmazza a SARS-CoV-2 vírus S fehérjegénjét. Ezen a módon egy teljesen új vírus került létrehozásra. Mégis a vakcina a koronavírus ellen jó – mondják. Ez nem lehetséges semmilyen formában. Ez az S fehérjegén egyébként is a leginkább mutáns része a vírusnak. A kísérleti vakcinát nagyon kevés résztvevőn tesztelték. Nagyon sok ellenőrző vizsgálatra egyáltalán nem került sor, nagyon sok minden teljességgel ismeretlen az oltóanyaggal kapcsolatban. Járványügyi hatékonyságát az oltóanyagnak egyáltalán nem vizsgálták.  A mellékhatások száma annál több. Semmilyen más gyógyszerrel használva nem vizsgálták a mellékhatásokat. Immunológiai vizsgálatokat sem végeztek.  Kinek nem ajánlható a vakcina? Szinte senki ne oltassa be magát vele, mivel szinte minden embernek van valamilyen betegsége, amely miatt ellenjavalt a vakcina. Le lehet vonni a következtetéseket!

Betegek védelmezőinek ligájának elnöke – Minden nap valami fordulat történik az eseményekben. Rá kellett jönnünk, hogy magáncégek finanszírozzák a világszervezetet. Az egyes országok hozzájárulása elenyésző. Magánszemélyek irányítják és a magánszemélyek érdekét képviseli. Orosz cégeknél is előfordul, hogy külföldi magáncégek irányítják azokat. 2017-ben a Világbank egy kötelezettséget bocsátott ki járvány esetére a világon. A lakosság egészségével kapcsolatos veszély a világon az egyetlen veszély, amely esetén lehetőség van az emberi jogok felszámolására. Ha járványveszély van, minden emberi jog megszűnik létezni. Remeghet a lakosság a félelemtől, bezárva otthonában, maszkot viselve. Az emberekkel bármit lehet tenni, lehet őket irányítani. A WHO irányítása alatt áll az országunk és ezt a szervezetet pedig azok irányítják, akik ezt az egész helyzetet létrehozták. Itt vannak ezek a maszkok. Az emberek arról írnak, hogy egyszerűen nem lehet bennük lélegezni. Teljesen érthetetlen az is, hogy mi ellen védenek ezek a maszkok. Mi a legfontosabb feladat most. Meg kell állítani a pánikot, amelyet mesterségesen hoztak létre, mesterségesen tartanak fent. Azok az emberek, akik elindították ezt a folyamatot, nem mondják azt holnap, hogy befejeztük. Végig akarják vinni. Ennek az őrületnek a része a vakcinázás is. Rossz rágondolni. Ugyanaz a forgatókönyv ebből a szempontból, mint 100 éve a spanyol nátha idejében. Ott is hisztéria volt, majd jöttek a maszkok és utána az oltás. A sok halott csak az oltás után. Jó lenne, ha orvosok követnék a mai helyzetet ennek alapján. Az összes információs csatorna mást nem sugároz, mint hisztériát. Semmi nem segít a betegeken, nincs kezelés, nincs gyógyszer. Az emberek ilyen esetben természetes módon követik az utasításokat. Először az volt az utasítás, hogy minden beteg azonnal menjen kórházba. Ez lehetetlenség. Milliószámra betegednek meg emberek naponta. Nincs olyan kórházi kapacitás. Hogyan lenne kórházi segítség? Szerencsére ma már megengedik az embereknek, hogy betegség tünet esetén otthonukban maradjanak a saját ágyukban. Mi is a helyzet ma? Elárultak minket. Minden szinten. Minden jogunkat elvették. Az Egészségügyi Minisztérium akarja irányítani a társadalmat. Milyen alapon? Van Oroszországnak elnöke! Mit ígértek a WHO magán irányítói az Egészségügyi Minisztériumnak? Fel fogjuk venni a kapcsolatot a Honvédelmi Minisztériummal, mivel úgy érezzük, hogy külföldi hatalom irányítja az országot! Ez a kialakult helyzet azonban nemcsak Oroszországra jellemző, hanem a világ nagyon sok országára. Ha a jogainkat elveszik, nem is világos, hogy ki veszi el, ki parancsol, még csak nem is az elnök, akkor a népnek vissza kell a jogait szerezni. Ez nem járványról szól, ez politika. A népnek meg kell ezt állítani. A problémát csak a nép tudja megoldani.

Elena Alexandrovna – orvos – A betegek 95 %-ának a diagnózisa, akivel kapcsolatba kerülök, Covid. Ismerek egy nagy kereskedelmi céget, ahol a dolgozókat nagy számban beoltották influenza ellen. Azt tapasztaltam, hogy a dolgozók nagy számban megbetegedtek. A betegségeket nem lehetett az oltással kapcsolatba hozni, mert nem az oltás után néhány órával, hanem később, napokkal, hetekkel később jelentkeztek. De hát az emberek immunrendszere nem egyforma! Látok egy másik problémát is. A járvány kezdet óta sok ember otthon dolgozik vagy otthon van. Ha kimegy az utcára, maszkot és kesztyűt vesz. Majd nem érti, hogy mitől betegszik meg! Nem értik, hogy az elzártság, a maszk az immunrendszer leépítéséhez vezet. Semmi nem edzi az immunrendszert. Edzeni kell az immunrendszert minden nap!  A maszk tehát haszontalan és veszélyes!

Elena Nikolaevna – Molekuláris biológia szakértője – Sokáig elképzelhetetlen volt számomra, hogy az embereket a levegőn keresztül meg lehet mérgezni. Rá kellett döbbennem, hogy ez pedig valóság. Nehézfémek vannak a levegőben, amelyek vízben sem oldódnak, felhalmozódnak a tüdőben. Ez önmagában már előidézhet tüdőgyulladást, légúti megbetegedéseket, citokin viharokat is. Meg kell említeni az Aluminium Oxidot ezek közül, amely még az oltásokban is benne van adjuvánsként több mással egyetemben. A mérgező anyagok, nehézfémek a géneket is károsítják. Visszatérve a Chemtrail témára, van egy honlapfelület, ahol követni lehet, hogy az egyes településeken milyen a levegő minősége. Ha ezt valaki követi, láthatja, hogy nagyon sok fajta, nem természetes gáz van a levegőben, amely légzőszervi és tüdőproblémát okoz a világ sok részén. Ezek mind mérgezik az embereket. Az emberek a koronavírus elleni oltás után nem feltétlenül azonnal kerülnek kórházba. Ez lehet 1 – 1,5 év múlva is.

Ludmilla Szergejevna Popova – analitikus – A világ globális folyamatairól beszél. Az embereket megfosztják alapvető jogaiktól, a gyerekek nem járhatnak iskolába, nincs normális orvosi ellátás, mindez a járványra hivatkozva történik. Sokan beleegyeznek ebbe. Úgy vélik, hogy majd minden elmúlik és visszatérünk a régi kerékvágásba. Erre senki ne számítson! Itt egy terv valósul meg, amelynek még csak az elején vagyunk. A végcél a teljes, autoriter kontoll az emberek fölött. A lakosság létszáma milliárdokkal csökken. Először Amerikában, Európában, majd mindenhol máshol a világon. Megmaradnak a kínaiak és a japánok, mivel ők azok, akik a legjobban megfelelnek a jövő igényeinek. Ennek érdekében már itt is van a vakcináció. Miért is? Hogy visszakapjuk az elveszett szabadságunkat. Be kell oltani az egész világot, nem lehet visszautasítani azt – Bill Gates szerint. Az oltás először önkéntes lesz. Majd később be kell oltani azokat is, akik ellenzik azt. Békés módon vagy akár erőszakkal. Meg kell tenni, mert ez a világ társadalmainak javát szolgálja. Ha békés módon nem sikerül a terv, akkor az emberek elveszítik majd munkájukat, jövedelmüket. A munkaadóknak meg kell követelni az oltást. A dolgozó elbocsátható, a munkaadó büntethető. Ezek olyan vakcinák, amelyek átprogramozzák az emberi szervezetet. Az orosz vakcinával kapcsolatban fölöttébb érdekes, hogy a gyártó az elmúlt 11 év alatt egyetlen használható vektorvakcinát nem volt képes előállítani. Most hirtelen, egy hónap alatt elkészítette a gyártó a covid ellenes vakcinát! Ezzel a titokzatos vakcinával akarják az egész orosz lakosságot beoltani. Gondoljunk az I. Világháborúra, amikor az oltásoktól több katona halt meg, mint a fronton. A gyógyszergyártónak maradt még oltóanyaga, a lakosságot is elkezdték oltani. Akkor tört ki a spanyol nátha. A cél mindenki számára ismert. Addig folytatjuk a munkát, amíg létre nem jön a világkormány és meg nem valósul az akaratunk. Jó lenne, ha a világ felébredne. Magától senki nem adja vissza a szabadságunkat!

Orvos, író – Megjelent a Biofegyver – Oltás című könyv. Az a folyamat, ami ma Oroszországban zajlik, ugyanaz van a világ minden országában. A könyv feltárja a probléma gyökerét az oltásokkal kapcsolatban. A kezdetektől voltak olyanok, akik megkérdőjelezték az oltásokat, azok célját. Nincsenek csodaoltások a rák ellen, a covid ellen. Azzal kellene inkább foglalkozni, hogyan őrizzük meg az egészségünket.

Natalia Prego spanyol orvos – Keresem az igazságot a mai világban. Mi történik a világban? Médiaháború megöli az embereket. Itt van ez a vírus. De itt van még az elektromágneses sugárzás is. Sokan szenvednek ezek káros hatásáról. De nem minden beteg Covid beteg. Ha otthon maradsz, az egészségedet rombolod vele. Maszkot viselsz? Csak ártasz magadnak. Oxigénre, D vitaminra, mozgásra, kapcsolatokra szüksége van mindenkinek. Ezek nélkül leépül az immunrendszer. Vakcinára nincs szükség. Ez nem veszélyes vírus. Ez nem Ebola. Sok a halál egyéb betegségek miatt és az ellátatlanság miatt. Ne féljen senki! Ne nézzen senki TV-t! Ott csak a halottakról hallani. Erősíteni kell az immunrendszerünket, örülnünk kell, szeretteinkkel kell lenni. Ne figyelj arra, amit a kormány mond. Szabadság nélkül nem lehet élni.

Dollores Chahil – Írország – orvos immunológus, Orvosok Nemzetközi Szövetségének vezetője – Létrejött a Szabadság Nemzetközi Szervezete, amelynek elnöke vagyok. 3 célunk van. Határozzuk meg, mi a valóság az események mögött. Van-e betegség? Mivel jár a betegség? Hogyan lehet gyógyítani? Van rá gyógyszer. Azt kellene használni! Miért nem használják? Nem lenne szükség se maszkra, se távolságtartásra, semmire! Miért nem gyógyítják a betegeket a meglévő orvosságokkal. Miért nem lehet erről beszélni? Vissza kellene állítani a normális életet!  Képezzük, koordináljuk az embereket annak érdekében, hogy új világot tudjunk létrehozni. Egy sokkal jobbat. Soha többet ne fordulhasson elő az, ami most történik. Minden szabadságunkat elvették. Egyesülni kell az embereknek! Nem kell félni! Jó jövőt akarunk építeni!

Heiko Schöning – német orvos – Nagy a probléma. Nem a vírussal, hanem a gazdasággal. Itt semmilyen járvány nincsen, nincsen halálos vírus. Itt egy szervezett támadás folyik az oligarchák részéről. A világ pénzrendszerét kell eltörölni. Az emberek nem ezt akarják. Egészséges ételeket akarnak fogyasztani. Jó szolgáltatásokat akarnak! A covid egy hazugság. Kórházakban nincsen sok beteg. Ha valaki fertőzött is, az nem beteg. Itt nem folyik más, mint félelemkeltés. A cél a jogok megvonása. A maszk viselése egy őrültség.

Cintia de Pui – Belgium – újságíró – Meg kell védenünk a jogainkat, az egészségünket. Európában nagyon súlyos a helyzet. Amiben ma részt vesznek az országok kormányai, az nem más, mint a világ jelenlegi pénzrendszerének a felszámolása. Ipari forradalomnak hívják. Minden cél az emberi egészséget védi természetesen. Volt már bezárás, maszk, majd jön az oltás. Nem! Fel kell lépni és nem lehet elfogadni a jogaink megsértését! Felelősségre kell vonni azokat, akik kialakították ezt a helyzetet. Minden az emberi élet és szabadság ellen folyik. Ennek magától nem lesz vége. Magunknak kell érte tenni. Nem várhatunk, amíg egymás után jönnek a műjárványok!

Mohammed Adil – sebész – Az egész világnak el kell mondani az igazságot! Több mint 20 éves tapasztalatom alapján elmondhatom, hogy a koronavírus régóta létezik, sokan hordozzuk a vírust, most pedig mindenkinek ettől kell rettegni. Minden rendelkezésnek sok káros hatása van. Most pedig a kormányok azt akarják, hogy élő kapcsolat se legyen az emberek között. Viseljünk maszkot, hogy beszélni se tudjunk. Embertelen ami folyik. Bezárták a kórházakat. A betegeket hazaküldték, izolálták őket. Elmaradtak operációk. Én beszélek. Mindent elmondok. Ezek után 3 hónapra visszavonták orvosi engedélyem.

Mindenhol azt hallani, hogy ez nem orvosi probléma a világban. Ez politika. Oroszországban egymás után bezárják a gyerekkórházakat, felnőtt részlegeket, a szülőotthonokat, átalakítják őket covid kórházzá. Ha valaki ellátást szeretne, utaznia kell a kijelölt központba, ott 5- 6 órát kell várakoznia.  Mást sem hallani, mint védik az egészségünket.

Az események egyre inkább a fasizmusra emlékeztetnek, ahol az emberi jogok szóba sem jöhetnek. Az egész emberiség érintett. Jogunk van az életre, az egészségre. Fel kell ébrednie az embereknek!

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük