Oltás, oltás, hol a végállomás?

Kire hallgathatunk, hogy biztonsággal el tudjuk dönteni, hogy mit tegyünk, illetve ne tegyünk ebben a helyzetben? A bizonytalanságot nagyon sokan kihasználják, nem csak kéretlen tanácsból van rengeteg, hanem sokan egyfajta kényszerítő erővel próbálnak nyomást gyakorolni és befolyásolni másokat a saját elképzelésüknek megfelelő cselekedetekre.

A többiek tapasztalata azonban nem lehet mérvadó abban, hogy nekünk pontosan mire van szükségünk az egészségünk megőrzéséhez, vagy a betegségeinkből való kigyógyuláshoz! Nem sok szakembert találhatunk, aki őszintén állást mer most foglalni, de mivel az igazságnál nagyobb erő nincs, az igaz lelkeket, a tiszta szívű embereket és a hivatásukban valódi felelősséget vállaló szakembereket soha nem lehet teljesen elhallgattatni!

Hogyan lehet csökkenteni a félelmet, hogy ellenségeskedés helyett egy tisztánlátással, a dolgok megértésével, és fegyelmezett, felnőtt, intelligens emberek módjára történő viselkedéssel, valamint hozzáállással tudjuk segíteni egymást?

Emberséggel, felelősséggel, együttérzéssel, törődéssel, szerető gondoskodó figyelemmel és támogatással kellene lennünk mindenkire, minden helyzetben, ítélkezés nélkül!

Dr. Pócs Alfréd és Jakab István beszélgetése.

Oltásmentes Reménysugár Dr. Pócs Alfréd
Oltásmentes Reménysugár Dr. Pócs Alfréd

Oltásmentes reménysugár - Dr. Pócs Alfréd, Jakab István Nagy a bizonytalanság a koronavírus elleni oltás tekintetében. Mindenkinek magának kell dönteni Read more

A Hős Útja film – A Lélek Bátorsága
A Hős Útja film – A Lélek Bátorsága

[automatic_youtube_gallery type="video" video="k5-hXJkg0sY"] „A Hős Útja – A Lélek Bátorsága” egy olyan inspiráló film, ami elvezet minket a végső Hős Read more

VESZÉLYES GÉNTERÁPIA
VESZÉLYES GÉNTERÁPIA

ABSZOLÚT VESZÉLYES GÉNTERÁPIA  GÉNTERÁPIA Figyelmeztető szakmai vélemény. Minimum megfontolandó. -Miksa- Átvéve az Oltáskritikus Életvédők Szövetsége - Vaccine Critics Life Protection Read more

Íme az Antikrisztus eljött
Íme az Antikrisztus eljött

Bill Gates például a vagyonát a járvány okozta válság alatt is több mint húsz százalékkal növelte tudta és hát természetesen Read more