Bejegyzések
A GLOBALISTA ELIT EGY BŰNSZÖVETKEZET
NYÍLT LEVÉL Dr. Merkely Béla, Rektor szíves figyelmébe
A bíró zöld utat ad a pernek, amely szerint a bébiételekben lévő nehézfémek autizmushoz, ADHD-hoz kapcsolódnak
Tények az ukrajnai háborúval kapcsolatban - Dr. Daniele Ganser békekutató
Merre tart a világ, mi van a háttérben
PCR-teszt nem alkalmas a diagnosztikára
Rendkívül fontos!
22 módja a vakcina útlevelek bevezetése megállításának
Az amerikai kormány egymilliárd dollárt adott az adófizetők pénzéből a mainstream médiának a Covid-19 oltások hamis népszerűsítésére
A vörös hús boszorkányüldözés leleplezése
A WHO-nak most azonnal össze kell pakolnia és el kell hagynia Vanuatut - mondja a parlamenti képviselő
Az ukrán erők meg akarják adni magukat, az azovi erők pedig lőni kezdtek rájuk - háborúban állnak egymással
Putyin terve az orosz állami központi bankról - avagy hogyan hagyta Lenin 1917-ben az orosz központi bankot a Rothschildokra.
Életünk Lángja demonstráció 2022 Február 26
SÜRGŐS FELHÍVÁS minden polgár számára: Katasztrofális következmények 9 havi koronaoltás után
HOVÁ MENJÜNK TÜNTETNI ÉS MI LEGYEN A CÉLUNK?
Dr Pócs Alfréd válasza, Bertalan Attila vádaskodásaira
DEMONSTRÁCIÓ A SZABADSÁGÉRT 2022. 02. 12.- DR. TAMASI JÓZSEF
A Budapesti Zsidó Hitközség előtti demonstráció Február 16. szerda 8-12-ig
A BBC elismeri, hogy a HIV a Covid-oltásban van.
Petíció benyújtása a Köztársasági Elnöki Hivatalban.
FIGYELEM VÁLTOZÁS A Hungarian Freedom Truck konvoj szervezésének jelenlegi állása
SZABADSÁG KONVOJ HUNGARIAN TRUCK Conwoy szervezése.
A hivatalos adatok szerint a gyermekek 52-szer nagyobb valószínűséggel halnak meg a Covid-19 elleni védőoltás következtében, mint a be nem oltott gyermekek
A Covid-19 oltóanyagok a szerzett immunhiányos szindróma (AIDS) egy új formáját váltják ki
"Az oltásom óta semmi sem a régi".
FREEDOM CONVOY 2022 CANADA
Reiner Füllmich és 50 ügyvéd: „Az oltások célja a pusztítás és a bolygó elnéptelenítése”
Peranyag a Kormány oltásprogramja ellen
A világjárvány végén járunk?
WEF korábbi fiatal globális vezetőinek rejtett szövetsége, akik a Great Reset megvalósításán dolgoznak
A sorozatos génterépiák egyenlő ADS betegség -az oltás működik-
Levél Nehammerhez: "Európa páriája" az emberi jogok megsértése miatt
Az Orvosok és Orvostudósok Nemzetközi Szövetsége KÖVETELI az orvosi szabadságot
Egy quebeci tévéműsor a gyerekeket propagandaeszközként használja fel az oltatlanok üldözésére
Dr. Robert Malone figyelmezteti a szülőket a gyermekeknek szánt COVID vakcinákkal kapcsolatban
A világméretű adatok szerint a teljesen beoltott amerikaiak, ausztrálok, britek, kanadaiak és németeknél szerzett immunhiányos szindróma alakul ki.
USA - Döntött a bíróság, nem kötelezhetik a dolgozókat oltásra
Amikor már a BMJ-nél is elgurul a gyógyszer!
A Covid oltás a valaha volt legveszélyesebb oltás az emberi egészségre!
Egy új tanulmány szerint a COVID vakcinák rontják a járvány helyzetet
A Covid-19 vakcinák ötször több halálesetet okoztak, mint az összes többi rendelkezésre álló vakcinaösszesen az elmúlt 21 évben
Egy gyermekkardiológus szerint az oltási mandátumok megölhetik a gyerekeket
HATALMAS CSALÁST LEPLEZTEK LE ANGOL ÉS NÉMET KUTATÓK AZ HALÁLOZÁSI STATISZTIKÁBAN
Bejelentés a legfelsőbb ügyészség felé
Az osztrák nép látszólag végleg sarokba szorítva. Isten óvja Ausztriát!
Dr Shankara Chetty ismeretei a Covid-19 gyógyítása
Izrael: A Covid vakcina áldozatai felemelik a hangjukat
Faucci értelmetlen magyarázkodása a PCR tesztre és az oltás bosterekre vonatkozóan.
HOLLANDIA – A hét végén megkezdődött az országos állampolgári engedetlenség
Ki mint vet, úgy arat!
A Legfelsőbb Bíróság megsemmisítette az OSHA mandátumát
"Ideje beismerni a kudarcot" - mondja vezető immunológus az izraeli egészségügyi minisztériumnak
És Győz az igazság!!! Az EU szabályozó hatóságai és WHO felszólít a COVID Boosterek leállítására
2022. január 7.-i Füllmich meghallgatás
A boncolás megerősíti, hogy a 26 éves férfi halálát a Pfizer COVID vakcina okozta.
Szívizomgyulladás az oltás után; kell-e aggódnunk?
Beszélgetés, Dr. Oláh Zoltán molekuláris biológussal
A német kormány hivatalos adatai szerint a teljesen beoltottaknál 2022. január végére kialakul a szerzett immunhiányos szindróma.
A japán egészségügyi minisztérium elutasítja a kötelező COVID-oltásokat
Géza bá, forog a sírjában a röhögéstől
5 elmélet az Omicron eredetéről, a változatról, amely véget vethet a járványnak
Sorsfordító nemzetgyűlés - Dr. Pócs Alfréd felhívása
Dr Gődény György: Segíts kérlek, mert ha nem cselekszünk, marad minden a régiben
FELHÍVÁS ÁLLAMPOLGÁRI ENGEDETLENSÉGRE
NYÍLT LEVÉL
Alkotmánysértő: Dr. Robert Malone beszél elhallgattatása körülményeiről
Az Egészségügyi Világtanács (WCH) közreadta a tüskefehérjék semlegesítési protokollját
3.8 MILLIÓ EMBER VESZÍTETTE MA EL OLTOTTSÁGI STÁTUSZÁT AUSZTRIÁBAN!
Demonstráció a pályaelhagyásra kényszerített pedagógusokért, közalkalmazottakért és a gyermekeink védelmében
Az amerikai bíróság újraindítja a Pfizer és mások elleni pert az iraki terrorizmus finanszírozására vonatkozó állítások miatt
BREVNER - "More of Us"
A Pfizer Comirnaty vakcinájának két fő összetevője az ALC-0315 és az ALC-0159 emberi felhasználásra tilos
4. hullám egy háziorvos jótanácsai
Az ID2020 projekt az egész emberiség digitális azonosítására.
Tudós a világnak: hagyják abba az ijesztgetést és a megfélemlítést az omikronnal
Rogen és Dr. Malone: részletek korunk egyik legfontosabb interjújából
A Pfizer hazudott, emberek haltak meg? A cég saját vakcinakísérleti adatai jelentős károkat mutatnak
DR SUCHARIT BHAKDI FIGYELMEZTETÉSE. 2022 Január 1.
Gates, Fauci és Daszak népirtással vádolva a bírósági beadványban
Robert F. Kennedy Jr.: Ezen a dombon kell meghalni, a gyermekeinkért jönnek
Nem a Corona oltásra! Miért nem hagyjuk magunkat megzsarolni....
Svájci jogászok nyilatkozata: A 2G bizonyítvány követelménye alkotmányellenes
Az Alkotmánybíróság szerint nem jogsértő az oltatlanok diszkriminálása
Izrael - A 4. COVID vakcinaadag klinikai vizsgálata elmaradt, miután a döntő testület elhalasztotta a jóváhagyást
Hazudott a média Csollány Szilveszter állapotáról, valójában oltott volt
Ideje kivégezni a járvány fasizmust!!! Lássunk hozzá!
Több százezer halottja is lehet már a covid-injekcióknak Európában
A heidelbergi patológus ragaszkodik a beoltott emberek boncolás számának a növeléséhez
Az Egyesült Királyság kormányának jelentése elismeri, hogy Angliában 23,5 millió ember NEM kapott egyetlen adag Covid-19 vakcinát sem.
Helyzetkép Angliából. Az angol miniszterelnök Covid dilemmája
Jó hírek: Az FMOEDE megalakulása
Nyílt levél Erdei Sándor OGYSZ elnök részére
Elrendelték az 5 éves gyermekek kényszeroltását
2000 év próféciája feltárult - Felhívás minden keresztényhez Ivo Sasek által
SORSFORDULÓHOZ ÉRKEZETT AZ EMBERISÉG
A pénzügyi elit egyik volt bennfentese megerősíti az áldozatok tanúvallomásait
Ivermektin a COVID-19 kezelésében
A politikai és pénzügyi hatalmak kezei közt vergődő egészségügy
Az FLCCC Alliance I-MASK plus Covid-19 kezelési protokollon
Ivermectin meddig kell rá várni?
Oltás ami működik ? - a befektetők szerint igen-
Nyílt levél az Osztrák Orvosszövetség elnökéhez
A LÜBECKI VAKCINA
Mivé lettünk?
FONTOS INFORMÁCIÓ MINDEN EMBER SZÁMÁRA - A BIONTECH "VAKCINA" EMBERI HASZNÁLATRA ALKALMATLAN ADALÉKANYAGOKAT TARTALMAZ
Mondjunk együtt nemet az oltással történő zsarolásra - Szakács Árpád
Júdás aranya
SOS vészhelyzet! Kötelező a védőoltás a Covid vakcina beadása után bekövetkezett 10.000 haláleset ellenére?
A betlehemi nyilatkozatot - püspökök, papok és laikusok tiltakoznak
Viganò érsek megvédi Müller bíborost és az ő Great Reset-kritikáját
Történelmi fordulat - Illés ortodox pátriárka kiátkozta Bergoglio püspököt
GYERE EL!!!… Szervezők: pedagógusok és kilépett hivatásosok .
Robert Melone üzenete minden gondolkodni tudó szülőnek
Minden kiválasztottnak!
Szerbiában győztek a tüntetők: a kormány visszavonja a kisajátítási törvényt
Megosztás - Rosszabb mint a halál
2844 gyermektől vették el az élet lehetőségét a Covid vakcinák eddig /VAERS/
Miért vezet a vártnál gyakrabban az AstraZeneca vakcina végzetes trombózishoz.
Brit kutatók megtalálták az AstraZeneca oltás utáni vérrögképződés lehetséges okát
Von der Leyen továbbra sem kívánja nyilvánosságra hozni a gyógyszercéggel kötött megállapodásokat.
BOTRÁNY: Fauci és társai egy "univerzális mRNS influenza elleni vakcinát" terveztek, amelyből a "COVID-19 mRNS vakcina" lett
Kemény beszéd ez, ugyan ki hallgatja
Aláírásgyűjtés a Magyar köztársaság visszaállításáért, alkotmányozó nemzetgyűlés támogatására
Viganò érsek felszólítása tudósok és orvosok felé
120 tinédzser került kórházba, 3 meghalt a Pfizer 15–17 éveseknek szánt vakcina bevezetése után Vietnamban
Demonstráció Bécsben 2021 11. 21. Csak a jobboldali szélsőségesek?
Great Barrington Declaration aki még nem írta alá
A COVID "oltások" kudarcot vallottak
Idén karácsonykor valami igazán jót akartam csinálni
A grafén felhasználása a társadalmi kontrollban
A pásztázó és transzmissziós elektronmikroszkópia feltárja a grafén-oxidot a CoV-19 vakcinákban
A védőoltás mint pandémia-booster?
NEM OLTATNÁ BE GYERMEKÉT a Német Álladnó Oltási Bizottság elnöke
Vakcinák és hirtelen csecsemőhalálozások
Carlo Maria Vigano Érsek, antiglobalista szövetségre szólít fel
Vukics Ferenc: Védettségi Igazolvány megszerzése T-sejtes immunitásra 4+1 egyszerű lépésbe
Dupla vagy semmi.
GBP-510 - 3. fázisba lépett a ultrapotenciális, nanorészecskés COVID-19 vakcina előállítása
Jogi segítség, tájékoztató a 2021. december 15-ig oltásra kötelezetteknek
Hazug politikusok, hamis oltások
Felfüggesztik a Johnson & Johnson vakcina használatát Szlovéniában
Megtettem, amit meglehet, ezután már csak a józan belátás és a NÉP segíthet!
Amit nem találhatunk meg a Google keresőben
Levél a szülőknek egy kanadai gyermekorvostól
2021.11.29. Csak a teljesen beoltottaknak kell félniük
A Grafén-oxid működése, ha a szervezetbe jut.
Vigasztalások, útmutatások Advent első hetére
BÍRÓSÁGI FELSZÓLÍTÁS DR. Tedros Adhamon (WHO) és tettestársaihoz
Bill Gates-t gyilkossággal vádolják egy COVID-19 vakcina halál miatt az indiai Legfelsőbb Bíróságon – Halálbüntetést kérnek
A koronavírus új, omikron nevű változata olyan veszélyes, mint a nyári nátha
AZ IGAZSÁG TANÍTÓJÁNAK ESSZÉNUS KÖNYVÉBŐL
ELLENÁLLÁSI NYILATKOZAT
A COVID-oltás utáni szívbetegségre utaló bizonyítékok léteznek, de félelemből nem hozták nyilvánosságra – mondja a kardiológus
Az Antikrisztus eljött - a végső harc elkezdődött.
Székely Sándor (független) hazaáruló és Covid fasiszta irománya
Oltóbotrány Szlovéniában – A palackokon a Placebo, a Vax vagy a KILL SHOT kódszáma van
2021 Július :A WHO új ajánlásokat ad ki az emberi genom szerkesztésére vonatkozóan
Koronavírus-betegség 2019 (COVID-19) – Szerológia IGG teszt
Egy orvos gondolatai
A xanthohumol, mint erős pán-inhibitor a különböző koronavírusok ellen
Az Ivermectin legfrissebb hatástanulmánya
Szombaton sarkára állt a világ- Van valami de nem az igazi
Korunk tömeggyilkosai. Fauci gyerekeken végzett kegyetlen kísérleteinek öröksége
A két fő kolompos elismeri, hogy a COVID-oltások nem úgy működnek, ahogy hirdetik
Az oltottság státusza ideiglenes, élethosszig tartó emlékeztető oltások szükségesek
Dr. Peter Doshi, a Marylandi egyetemről gondolkozásra szólít fel
Savvas Agioritis atya: Mi várható azok számára, akiket beoltottak
Bill Gates: az mRNS-vakcinák nem állítják meg a fertőzést
Hogyan ejtette túszul a tudományos csalás a világot
A xanthohumol, mint erős pán-inhibitor a különböző koronavírusok ellen
SZABADSÁG – Nemzetközi Baráti Találkozó 2021- Ivo Sasekkel
2021. XI. 15 DEMONSTRÁCIÓ KINCSES GYULA MOK ELNÖK MENESZTÉSÉÉRT
Alkotmányjogi panasz tervezetek Hivatásos állományok, állami- és civil szféra részére
TAIWAN LEÁLLÍTJA A GYERMEKEK OLTÁSÁT PFIZER-BIONTECH-el!
Pontosan arról, hogy mi történik az emberekkel spirituálisan, mikor a vakcinát megkapják.
A WHO tudományos igazgatója hazudott a nagyközönségnek
A teljes mértékben beoltottak a Covid-19 halálesetek 83%-át, a kórházi kezelések 68%-át és a megbetegedések 55%-át tették ki Angliában
Tájékoztató dokumentumok, munkavállalók részére
Itt az ideje, hogy leszámoljunk a gyerekek és a felnőttek maszkoltatásával
Jogászok tiltakoznak a STIKO serdülőknek szóló oltási ajánlata ellen!
Dr. Mercola pert indít Elizabeth Warren amerikai szenátor ellen
Gyermekeink védelmében 2.
A maszkhordás kötelezése alkotmányellenes
Jogi segítség a kényszer oltások ellen
Az Olasz Egészségügyi Intézet drasztikusan csökkentette hivatalos COVID-halálozási számát
Ferenc pápa öt nyíltan marxista szervezetet ünnepel: „Ti… egy igazi láthatatlan hadsereg vagytok”
COVID elleni oltások ölhetik meg az élsportolókat!
A covid-19-et átesettek oltása: miért nem számít a természetes immunitás az Egyesült Államokban?
19 állam beperelte a Biden-adminisztrációt a COVID-19 elleni oltási mandátum miatt
Kerekasztal-beszélgetés, 2021. Szeptember 22.
Munkaügyi perekhez és munkavállalóknak a vakcina visszautasítására segédletek
Beadható alkotmányjogi panasz eüsöknek. -módosított
A gyermekhalálozások száma 52%-kal túllépte az 5 éves átlagot.
Az Egyesült Királyságban az "immunizálás" megbukott
Fauci akár 5 évet is kaphat és ez csak a kezdet
Harvard Egyetem tanulmánya szerint a legátoltottabb országokban van a legtöbb Covid-19 megbetegedés
Németország - Egy bátor, a covid-elleni kísérleti vakcinával megnyomorított nagypapa üzen a kórházból.
Nemzetközi patológus-sajtókonferencia a boncolt oltásáldozatokról
Jogi segítség, sablonok, elbocsájtott munkavállalóknak
Egy pszichológus elmagyarázza, hogyan "működik" a Corona-járvány.
A Corona vakcinák csak az év végéig használhatók?
A holland oltássérülés-bejelentő központ a Nemzetközi Büntetőbírósághoz fordul
Viganò érsek: a "pandémiás Szanhedrin" a COVID hazugságok "labirintusát" szövi
A Delta Airlines egyik kényszerítés hatására beoltott pilótája meghalt repülés közben
Milliós tüntetések a globalista diktatúra ellen Olaszországban
Természetes immunitás és Covid-19
Egészséges fiatal anya életét vesztette a védőoltás okozta vérrögben
Svédország, Dánia a Moderna COVID oltóanyagát felfüggeszti a fiatal korcsoportok esetében
Bizonyíték a COVID-19 és a vezeték nélküli távközlésből származó rádiófrekvenciás sugárzásnak való kitettség közötti kapcsolatra
Thomas Renz ügyvéd elképesztő adatokat közölt a vakcinasérülések/halálesetek nyilvántartási rendszeréből
Viganò érsek üzenete az oltási útlevél ellen tiltakozóknak: "A világjárványt a Great reset-hez használják fel
"A pokolba veled, nem fogod elpusztítani Amerikát" - a "Spartacus COVID levél"
Professzor Dr. Med. Sucharit Bhakdi - IDE
Ébredés, parlamenti felszólalások
Friss hír Olaszországból
A COVID-oltások minden egyes megmentett emberért két embert ölnek meg
Több mint 726.000 COVID vakcinasérülést jelentettek a VAERS-nek, a CDC, az FDA felülbírálta a tanácsadó bizottságok ajánlásait a harmadik Pfizer-oltásról
Önként és dalolva a digitális zsarnokság felé.
„9/11 20 éve" - a nukleáris bűncselekménytől a világuralomigInterjú Heinz Pommerrel
A COVID elleni természetes immunitás hatékony. A döntéshozók félnek kimondani.
A 25. órában - Az igazság odaát van
Amerikai ügyvédek kerekasztalbeszélgetése - Azt orvosok szabadságának védelme
Igaz szavak a Kremlben
Krisztalina Georgieva IMF-vezérigazgató: A vakcinapolitika gazdasági ügy és mindennél előrébb való
Elég a zsarolásból és a kényszerintézkedésekből, elég a hazugságokból
Jogászok tiltakoznak a STIKO serdülőknek szóló oltási ajánlása ellen!
Steve Kirsch A VAERS "valós" halálozási adatai nem egyeznek a 3. fázisú vizsgálatok halálozási adataival
A SARS-CoV-2 természetes immunitás és a vakcina által kiváltott immunitás összehasonlítása: újrafertőzések kontra áttörő fertőzések
Jogászaink válasza Válaszok az egészségügyi dolgozók kényszeroltására.
A "pápa" felelősségének értékelése a koronavírus elleni büntényekben
Jeffrey Epsteinről, Bill Gates filantrópiájáról, mint a korrupció pajzsáról.
Dr.Alina Lushavina Alekszandrona - Who, mint az új világrend propaganda gépezete
Robert F. Kennedy -Üdvözlet a konferencia résztvevőinek
Prof. Dr. Bardócz Zsuzsanna - Átmenet a múltból a jövőbe
Dr. Walter Weber - Orvoslás és gyógyszerek a korona pandémiás időkben
Anna Bekejeva - A becsültes orvosok
Dr. Dobos Vadim - A kapitalista rendszer elkerülhetetlen bukása
Dr. Peer Eifler - III. világháború
Kate Birch | Homeopátiás kutatás
Ertsey Attila - A Great Reset és a mi forgatókönyvünk (OK 2021)
Markus Haintz - Amikor az igazságtalanság törvénnyé válik (OK 2021)
Dr. Pinkie Feinstein - A jó emberek győznek
A Pfizer új COVID vakcinája teljes körű engedélyéről - Dr. Joseph Mercola elemzése
Zsido menekültek Evian 1938 nemzetközi konferencia
New York megszünteti a vallási mentességet a COVID vakcinára vonatkozó mandátum alól
Naumann érsek elutasítja a COVID-19 oltási mandátumot, és támogatja a "prófétai tanúságot" az abortusszal szennyezett oltások ellen.
Az 50 évnél idősebbek 60%-a, akik COVID-ban halnak meg, két alkalommal kaptak vakcinát
Holokauszt túlélők levele az Európai Gyógyszerügynökségnek
Szükségtelen, félrevezető, katasztrofális
Prof. Sucharit Bhakdi üzenetek
A bíróság a Bayer ellen döntött a Roundup Cancer Trial fellebbezésében,
A krónikus állapotok és az immunválaszok hatása a COVID-19 eredményekre:
2 dolog, amit a mainstream média nem mondott el a Pfizer oltóanyag FDA általi jóváhagyásáról
A Pfizer "változatspecifikus" oltóanyagok gyártására irányuló terve több változathoz vezet, figyelmeztetnek a szakértők
Robert F. Kennedy jr.: „Bill Gates világuralomra törő, diktatórikus oltási terve“
Közlemények az időjárási fegyverekről - MOST!
Dr. Sucharit Bhakdi üzenetei
A VAERS jelentések szerint a COVID vakcinák után vérrögök keletkeztek
A BBC rádió műsorvezetője meghalt a COVID vakcina szövődményei miatt - derül ki a halottkémről
Philadelphia és Seattle érseksége elutasítja a vallási mentességet a COVID-oltás alól
Visszhang, miután a nőkért és a nemek közötti egyenlőségért felelős miniszter "testvéreinknek" nevezte a tálibokat
A világ a liberális utilitarista paradigma összeomlásának tanúja.
Schneider püspök: „Belépünk az apokalipszis idejébe”
Puerto Ricó-i püspökök COVID vakcinázási státusz szerint különítik el a miséket, a papok számára pedig oltásokat írnak elő.
Az Egyesült Királyság közegészségügyi tájékoztatója
EXKLUZÍV: Megszólalnak a COVID vakcina károsultjai
Miért utasítják el a közegészségügyi szervek a természetes immunitást?
A torontói rendőrszakszervezet nemet mond a kötelező COVID-19 vakcinákra
Bűnszervezet és oligarchák a vakcina propaganda mögött
FDA sajtóközleménye 2021 08.26.
Az FDA teljes jóváhagyást ad a Pfizer oltóanyagának
Tanulmány: A teljesen beoltott egészségügyi dolgozók 251-szeres vírusterhelést hordoznak, veszélyt jelentenek a be nem oltott betegekre, munkatársakra.
Afganisztán az 5. fázisban - az amerikai kivonulási stratégia
The Scientist’ club: Nanotechnológiai kutatások a Covid-19 vakcinákkal kapcsolatban.
Sucharit Bhakdi professzor videó üzenete 2021 Augusztus
Tanulmány: A teljes körűen vakcinázott egészségügyi dolgozók 251-szeres vírusterhelést hordoznak, veszélyt jelentenek a nem vakcinázott betegekre, munkatársakra
Orvosok a Tisztánlátásért konferencia 2021 08. 17-18
AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG MEGKEZDTE A VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNNYAL KAPCSOLATOS ALKOTMÁNYJOGI PANASZOK ÉRDEMI VIZSGÁLATÁT
Izraelben a kórházban fekvők 75 százaléka oltott
Alkotmányjogi panasz - Egészségügyi dolgozóknak
Magyarok X. Világkongresszusa 2021. augusztus 15
A MAGYAROK VILÁGKONGRESSZUSA (2021.08.15-20)
Alkotmány Bírósági döntése
Augusztus 15.-én hatályba lép az egészségügyi dolgozók számára az oltást kötelezően előíró rendelet.
Oltások és autoimmun megbetegedések
Cyber Polygon: A Great Reset tűzgyújtója - de azért nem kiút nélkül!
Szöllősi Ildikó - Feltárulnak a titkok 24.
A Konferencia
A gaslighting ( pszichikai manipuláció) a COVID 19 korában
Izrael - Oltás Fasizmus
Igaz történetek A C19 kísérleti vakcinák áldozatai
Michiganben a törvényhozás megvonta a kormányzó korlátlan vészhelyzeti hatalmát
Petíció Dr. Pócs Alfréd ortopéd-sebész orvosi állásába való visszahelyezéséért
A globális rabszolgaság terve -ENSZ
STOP! Állítsuk meg a gyermekeken végzett oltási kísérleteket.
Ha valakinek még nem esett le...
A munkaadó köteleségei és felelőssége
Az mRNS vakcinák mögött álló ismeretlen úttörő - ami a magyar sajtóból kimaradt
A CDC VAERS 12-17 évesekre vonatkozó legfrissebb hivatalos adatai
SÜRGŐS FELHÍVÁS: Ezrek halnak meg koronaoltás után!
Amerikai pite avagy borul a bili Bill bácsi
Június18. Dr Füllmich-féle vizsgálóbizottság 57. ülése.
250 000 dollár jutalom a Fauci-ügyet felfedő személyeknek
Felhívás az egészségügyi szakemberekhez a COVID Oltóanyagok uniós engedélyének érvénytelenítése érdekében
Nyílt levél - Magyar Köztársaság népe
Szórólapok
Finnország: Egy képviselő népírtással vádolja a kormányt
Az EU jóváhagyta a COVID útlevelet
Az mRNS technológia feltalálója: A vakcina hatására a lipid nanorészecskék "nagy koncentrációban" halmozódnak fel a petefészkekben.
Az oktatáshoz való jog hozzákötése a Corona elleni oltáshoz– Orvosok, álljatok fel!
Nyilt levél az ORFK vezetőihez Tárgy rémhír, állhír terjesztés
STOP! Állítsuk meg a gyermekek és a serdülők kísérleti oltását
A CDC ELISMERI A FIATALOKAT ÉRINTŐ SZÍVKOCKÁZATOKAT LE KELL ÁLLÍTANI A COVID-19 VAKCINÁZÁST A 30 ÉV ALATTIAKNÁL
Gyermekek számára a COVID vakcina előnyei "nem ellensúlyozzák a kockázatokat", mondják a szakértők az FDA-nak.
Wuhani Virológiai Intézetben végzett kutatás „megerősíthette a vírust a globális járványt kiváltó verzióig
A COVID-19 vakcinában lévő szennyeződések
15 héttel később. Horror: 18 éven felülieknek
Ha csörög a telefon
Mentsük meg a gyerekeket!
Megcáfolták a gyermekek kötelező oltására vonatkozó érveket
Mindennek a koronavírus az oka? - Az évezred hazugsága!
LELEPLEZŐDÖTT! Szándékosan mágnesességet adtak az "oltóanyaghoz", hogy az mRNS-t az egész testen keresztül kényszerítsék.
A gyermekek köszönik jól vannak, nem kérik
Kötelező olvasmány ha még mindig félsz a csúnya baciktól
Dr. Bardócz Zsuzsa: Ne meneteljünk önként a vágóhídra!
Az ivermectin a Delhiben előforduló esetek 97 százalékában elpusztítja a vírusokat.
A Pfizer kihagyta a kritikus teszteléseket és a minőségi szabványok betartását sem követte
A halálos visszaszámlálás elkezdődött! Szigorúan titkos adatok… MINDENKINEK!
Dr. Grisz-Brisson: Halló Németország
COVID oltóanyagok gyermekek számára történő beadására vonatkozó tervek azonnali felfüggesztése
Korona akciók
Oltások tesztelése, oltásengedélyezés. Szakmai és Sajtókonferencia a tisztánlátás érdekében / Hamburg
A SARS-CoV-2 semlegesíthető UV-A és UV-B sugárzással
Egy texasi kórház 117 alkalmazottja perel a Covid oltási kötelezettség miatt
Az NIH-t beperelték mert nem mutatta be a vitatott Gain-of-Function kutatással kapcsolatos dokumentumokat
Fauci levelek -Great Reset helyett Great suck
Az "önterjedő" vakcinák számos kockázatot jelentenek a társadalomra nézve
Dr. Tal Zaks, a Moderna Inc "Valójában az élet szoftverét törjük fel"
Byram Bridle: Hibát követtünk el. Maga a tüskefehérje toxikus és veszélyes az emberekre
Csíksomlyó 2021- Szentmise megszorítások nélkül
Az amerikai orvos ébresztője: "A Covid-19 csalás" - "Ébredjetek, mert a "vírus" hamisítvány"
Klaus Schwab: A nagy visszaállításról a globális totális diktatúrába
Amit a COVID vakcinákról tudunk - és amit talán soha nem fogunk megtudni - a COVID vakcinákról
A szövetségi törvény tiltja a sürgősségi használatra vonatkozó kötelezettségeket COVID oltások, tesztek, maszkok
Civil kezdeményezés
Nürnberg 2021-es új tárgyalása Jorge Bergoglio ellen az emberiség elleni bűncselekmények miatt
Ivo Sasek: A Korona-válságból kivezető utak
Ki állítja le a felelőtlen koronavédő oltásokat?
SÜRGŐS FELHÍVÁS: Ezrek halnak meg a Corona oltások után!
TILTAKOZÁS A GYERMEKEKRE KITERJESZKEDŐ KÍSÉRLETI COVID -19 GÉNTERÁPIÁK ELLEN.
A 12-17 évesek körében a COVID vakcina okozta sérülésekről szóló jelentések 1 hét alatt több mint háromszorosára nőttek, a VAERS-adatok szerint.
Az új AFLDS-szám röviden feltárja a COVID-vakcinázott betegek fő aggályait
A Children's Health Defense (CHD) nevében állampolgári petíciót nyújtott be az az FDA-hoz
Mellékhatások jelentése a vakcinakísérletben résztvevő gyermekeknél
Egy vizsgált köszvénygyógyszer (probenecid) a SARS-CoV-2 replikáció erős gátlását mutatja
A Corona vakcina elutasítása a szolidaritás hiányát mutatja?
Több halálesetet jelentettek a J&J, AstraZeneca vakcinák után
Beadható alkotmányjogi panasz a "szabadság kártya" ellen.
TMS (transzkranialis mágneses stimuláció) kísérleti eredmények
Dr. Sucharit Bhakdi állás foglalása: A védőoltás fertőző?
Stop! Tilos a gyermekeken és serdülőkön végzett oltási kísérletezés!
A Bíróság megtorpedózza a Bayer tervét, hogy elkerülje a jogi felelősséget a Roundup rákos megbetegedéses ügyeiben
18 Connecticut-i tinédzser kórházba került szívproblémák miatt a COVID oltások után, a Fehér Ház szerint a fiataloknak még így is meg kell kapniuk az oltásokat.
Visszatekintés amit tudni lehetett már 2020-ban a koronavírusokról
Nürnbergi perek II. - A 21. század népírtása ellen.
Nyílt levél a koronavakcinázások leállításáért gyerekeknél!
Oltások és autoimmun megbetegedések
A francia gyógyszerértékelő központ arra a következtetésre jutott, hogy "mind a 4 COVID vakcinát fel kell függeszteni
Jogerősen pert vesztett Kásler minisztériuma: Ki kell adniuk a kórház kiürítések adatait
Strickland amerikai püspök, felszólítja a keresztényeket, hogy fáradhatatlanul terjesszék az igazságot
Artur Pawlowski lelkipásztor mindent kitálal
A 39 éves modell, a malajziai olimpiai íjász meghalt napokkal a COVID oltások után
Utolsó levél - AJBH közérdekű bejelentés 2021. 05. 25.
Frissítés vakcina áldozatok VAERS adatbázis 2021 május 14.
Felhívás munkadóknak!
A Felhívás egy második nürnbergi perre
Dr. Pinky Feinstein - Soha még egy oltóanyag nem okozott ennyi sérülést!
93 izraeli orvos: Covid-19 vakcinát nem szabad alkalmazni a gyermekeknél
" Autoriter": Trodeau terve, hogy szabályozza a kanadai internetet: A technológiai kritikusok riadót fújnak Trudeau tervével kapcsolatban.
Több mint 160 szakértő "szükségtelennek, hatástalannak és nem biztonságosnak" minősíti a COVID vakcinákat
Az új-skóciai legfelsőbb bíróság elrendelte az összes COVID vakcina ellen irányuló tüntetés tilalmát
Mi történik az egészségügyben?
Viganò érsek felfedi a Covid-19 általi Great Reset-et (Nagy Lenullázást)
A kutatók úgy találják, hogy a koronavírus úgynevezett spike-fehérje felelős a Covid betegség kiváltásáért
Connecticut közzétette a Moderna COVID Vakcina összetevőit
Gigantikus bírság a Pfizerre
Az oltások elkezdése után valahol észak Angliában
Szülői beleegyezés nélkül is oltják a fiatalkorúakat. Van még lejjebb?
Beadható alkotmányjogi panasz 2021 május 15
A CDC adatai a COVID vakcinákat követően 4,000+ bejelentett halálesetet mutatnak
Fauci: A beoltottaknak "nem kell aggódniuk" a be nem oltottaktól származó fertőzés miatt.
Az ivermektin hatékonyságát a COVID-19 megelőzésében és kezelésében bizonyító új bizonyítékok áttekintése
Több mint 40 országban tiltakoznak a COVID-korlátozások ellen május 15-én a második globális rendezvényen
"Valószínűsíthető" kapcsolat a J&J vakcina és a vérrögök között
Egyetemes nyilatkozat a bioetikáról és az emberi jogokról
Az Egyesült Királyság 14. Jelentése a Covid vakcinák mellékhatásairól 2021. május 11-én
Az mRNS Covid-19 vakcinabiztonságának előzetes megállapításai terhes embereknél
Klórozott úszómedencék 30 másodperc alatt megölik a COVID-19-et
Stop! Eddig, s ne tovább!
Német bírók összefogása a korona diktatúra ellen
Egy új magyar független média születése - Ha egy ajtó bezárul, valahol egy másik kinyílik
57 vezető tudós és orvos megdöbbentő tanulmányt tett közzé a COVID oltóanyagokról és követeli, hogy azonnal állítsák le az összes oltást.
Hű vagyok Hippocratesi eskümhöz -Dr. Trozzi
Kanada el van átkozva, az USA (a világ) követni fogja
Súlyos szövődmények köztük vakság, az Covid-19 mRNS oltások után
Munkaügyi tájékoztató
NÜRNBERGI PER 2021
MONDJ NEMET A GYEREKEK KÍSÉRLETI STÁDIUMBAN LÉVŐ VAKCINÁVAL VALÓ OLTÁSÁRA!
Dr. Reiner Fuellmich megindította az emberiesség elleni bűncselekmények miatt a jogi eljárást a CDC (WHO), a Davosi Csoport ellen
Stop
A világ legátoltottabb nemzete korlátozásokat vezet be, mert növeszik a fertőzések száma
Jogi segítség az oltópontra jelentkezőknek
PETÍCIÓ: Mondjuk el a Vatikánnak, hogy töröljék az abortuszpárti, szekularista előadókkal teli "egészségügyi" konferenciát!
Figyelem!!
A covid az lesz Orbánnak, mint Nagy Imre Kádárnak
Oltási útlevelek kontra alapvető polgári szabadságjogok
Dánia felhagy a J&J COVID oltóanyaggal, azt mondja, hogy az előnyök "nem ellensúlyozzák a vérrögök kockázatát"
Covid- 19 járványkezelésről őszintén
Abortált csecsemő testrészeken végzett egyetemi kísérletek, a finanszírozás Faucihoz köthető.
America’s Frontline Doctors: A COVID-oltottak "üríthetik" a tüskefehérjét, károsítva a nem oltottakat
Beadható közérdekű panasz az AJBH-hoz
Az EMA elindítja a COVID-19 Comirnaty vakcina alkalmazásának vizsgálatát
Tisztelt Magyar Orvos Kollégák!
Köszönöm nem kérem...
Alkotmányjogi panasz fejlemények
COVID vakcinák, a közjó és az erkölcsi jogszerűség: Válasz de Mattei professzornak ‐ I. rész
TILTAKOZZ TE IS A “VAKCINA-ÚTLEVÉL” ELLEN!
A diszkrimináció elleni harc ezennel elkezdődött
♫ Feltartóztathatatlan ♫ – Ebert család és barátai
Hogyan állunk hozzá...
Egy kiszivárgott tanulmány szerint a Pfizer vakcina szívgyulladást okozhat a 30 év alattiaknál,
A francia gyógyszerértékelő központ mind a négy széles körben használt COVID vakcina felfüggesztését követeli
A COVID-19 "vakcinák" nemkívánatos gyógyszermellékhatásainak európai adatbázisa.
A covid-osztályon dolgozó főorvos asszony szembemegy a hivatalos hazugságáradattal
Készpénz és polgári jogok megszűnnek! Mit tegyünk? - Erich Hambach
Nem számít ♫ - Ruth Elpida Sasek és a Bühler-Band
Az igazságosság megmaradása a lázadás helyett - Ivo Sasek
Jogi segítségnyújtó hálózat alakul a vészhelyzetben
A biofizikus Andreas Kalcker odapakol az új világrendnek
A Wieler-akták: összefonódások és leleplezések
A koronai politika - az alapjogok tömeges megsértése!
A Pfizer vakinája igazoltan idegrendszeri betegségeket okoz
A Civilek a tisztánlátásért mozgalom
KLA.TV a felderítés frontján – Ki küzd együtt velünk?
Egy kis kitérő Prof. Garjajev elmélete
DeSantis szerint a lockdown "hatalmas hiba" volt
Kovid Kisokos
Segítség, önálló alkotmányjogi panasz benyújtásához
Figyelem! Az alapvető jogok állandó korlátozásait tervezik Németországban!
Maradék igazságszolgáltatási formák, hogy segítsenek a szükség idején!
Németország hamarosan többé nem lesz jogállam?
5G: Halott fák és méhek a mobilsugárzás miatt
Tudósok a "vakcinák taposómalmára" figyelmeztetnek, mivel az oltóanyaggyártók felkészültek a COVID emlékeztető oltásokra
A koronavírus elleni teljes körű oltás után 5800 amerikai kapta el a COVID-19 vírust 74 halott
OLVASMÁNY TERHESEKNEK, BABÁT TERVEZŐKNEK ÉS MINDAZOKNAK, AKIK GYEREKEIKET SZERETNÉK VÉDENI
A Korona fasizmus törvényei:
Dr Sherri Tenpenny újra megszólalt! Mi várható 2021 őszén?
Az Istenkáromlás magas foka, hogy már a gyermekeket teszik felelőssé
Agyi vénás trombózis: 513 284 megerősített COVID-19 eset retrospektív kohorszvizsgálata és összehasonlítás a COVID-19 mRNS-vakcinában részesülő 489 871 személlyel.
A család perli a távközlési óriásokat, azt állítva, hogy eltitkolták a mobiltelefon sugárzás kockázatát
A J&J gondjai folytatódnak, a CDC elhalasztja a szavazást az ajánlások frissítéséről
A legfrissebb VAERS-adatok szerint mindhárom sürgősségi felhasználásra engedélyezett oltóanyag után véralvadási zavarokról érkeztek jelentések
A világuralmi járvány
Egészséges 43 éves férfi a J&J oltóanyag beadása után órákkal stroke-ot kapott a vérrögtől
A Notre Dame megsérti az 1947-es nürnbergi törvénykönyvet
AZ EMBERISÉG ELLEN ELKÖVETETT BŰNTETTEK ÜGYÉBEN
ÁVÓS MÓDSZEREK 2.0 Ivo Sasek 10 megoldási javaslata
A Vatikán Bank volt vezetője elítéli a „szcientizmus” új vallását a COVID-válasz kapcsán
Vajon tud-e róla a magyar lakosság?
Izraeli tanulmány
Ritkán előforduló immunválasz okozhat vérrögöket az AstraZeneca vakcina után, mondják a kutatók
Miért nem fogom beadatni a Johnson & Johnson oltóanyagot - egy tudós nézőpontjából
CDC dokumentumok: "A 2019-NCoV vírusból jelenleg nem állnak rendelkezésre számszerűsített vírusizolátumok"
Finnország visszavonja a COVID lezárási tervet, miután alkotmányellenesnek ítélték azt
Breaking: Johnson & Johnson oltóanyag szüneteltetése, "ritka" vérrögökre hivatkozva
14 ország, az Egyesült Államokat is beleértve, visszavágott a WHO vizsgálatai ellen a COVID eredet ellen
A Korona politika ízekre szedve, Weimárban megnyertünk egy csatát
A VILÁGJÁRVÁNY BŰNRÉSZESEI – INTERJÚ A MEGDÖBBENTŐ ÖSSZEFÜGGÉSEKRŐL CARLO MARIA VIGANÒ ÉRSEKKEL
II. Rész Viganò érsek: Aminek tanúi vagyunk, „az Antikrisztus királyság létrehozásának a főpróbája”
Szenzációs ítélet Weimarban
A COVID vakcinák egyesek számára halálosak lehetnek
A közigazgatási bíróság a Corona intézkedések ellen lépett fel
SPARS PANDEMIC 2025-2028
A Covid variánsokkal való fenyegés alkalmas a szabadság teljes elpusztítására
Az EMA ellentmond a vezető tisztviselője állításának
Egy texasi tinédzsernél Guillain-Barré-szindrómát (GBS) diagnosztizáltak
Finnország: Alkotmányellenes a kijárási korlátozás
Yellow Card rendszer : a Covid oltások mellékhatásaival kapcsolatban frissítés történt
BÍRÓSÁGI ÍTÉLETEK PCR
Orvosok lázadtak fel a covid-terrorizmus ellen Romániában
A holokauszt tegnap és ma
Sürgős felhívás! A koronavírus elleni oltás beavatkozik a DNS-be!
Nyilatkozat a hatalom kizárólagos birtoklásával szembeni alkotmányos fellépésről
A VAERS-hez jelentett COVID oltási sérülések száma meghaladja az 50 000-et
Az Egyesült királyság újabb adatokat szolgálatat a Covid vakcinák mellékhatásairól
Maszk-csalás, tesztkényszer és oltási katasztrófa
A kormány visszavonja a mozgás és a szoros kapcsolatok szabadságának ideiglenes korlátozására vonatkozó javaslatot
CDC volt tisztviselők manhattani projekt javaslata
Magyarország első az Európai Unióban
Elkezdődött...
Bűnügyi nyomozás Izraelben a Kovid-al kapcsolatos csalások ügyében
Első per a COVID-19 oltási mandátum ellen az Egyesült Államokban
Az FFP2 és a sebészeti maszkok veszélyei
Mit jelent a Covid protokoll? Szülés a covid-protokoll szerint
Magyarország kormánya és más felek megsértették a nürnbergi törvénykönyvet
USA: A teljes oltottsággal rendelkezők újra megfertőződnek...
A feltételezett gyógyszer-reakció jelentések európai adatbázisa
A tudós elmagyarázza, miért volt hibás a WHO vizsgálata Wuhanban
A maszkok nem működnek - a Covid-19 szociálpolitika tudományos áttekintése
Johnson & Johnson, a legújabb vakcina és jöjjön, aminek jönnie kell
Az olasz orvosok szövetsége sikeres Covid kezelés hydroxychloroquine-al és D-vitaminnal
Kövidinka kalandjai
A világ tudósai az új koronavírus fertőzésről
A CDC figyelmen kívül hagyja a COVID oltások után jelentett halálesetek, sérülések számának növekedését
Irta dr. Dési Géza: Egyenlőség
A tanárok pert indítottak az LA iskolai körzetben a COVID oltások miatt
A bioetikáról és az emberi jogokról szóló egyetemes nyilatkozat
Egy kis maszkabál téma - valaki elgondolkozhatna már!
Chananya Weissman rabbi 31 okot sorol fel arra, miért nem hajlandó beoltatni magát
Március 15, Kovid és Világszabadság. - Az eltörölt ünnep 2021
Dr. Tamasi József: A koronavírus helyzet számokban.
Most akkor ki hazudik?
Séta az emberi jogokért 2021. Március 20.
A per állítása szerint Izrael kormánya oltási kampányban emberiség elleni bűncselekményeket követ el
Panaszt illetve feljelentést szeretnék tenni a Magyarországi közterületen kötelezővé tett szájmaszkok használata ügyében
Kiáltás hangzik Rámában, hangos sírás és jajgatás
Választások voltak Hollandiában -első esély a világ diktatúra visszaszorítására
Bill Gates: Az oltások „fenomenális” profitszerzők
Közérdekű panasz benyújtása 2021. 03. 19.
A Nemzetközi Büntetőbíróság befogadta az izraeli kormány elleni, a nürnbergi kódex megsértésével kapcsolatos panaszt
Legalizált emberölés újratöltve
Világszerte már 24 országban állították le az AstraZeneca "vakcinák" beadását
A Curevac nyíltan is bevallja, mRNA típusú gyógyszereken kísérleteznek
Az EMA a COVID-19 gyógyszerekre vonatkozó klinikai adatok Covid 19
Mely vállalatokkal kötött a Bizottság megállapodást a Covid19 elleni oltóanyagra vonatkozóan?
Az EU vezetője „digitális zöld bizonyítványokat” és szigorúbb korlátozásokat javasol az oltások kivitelére vonatkozóan
Mit kiván a magyar nemzet?
2021. Március 16. Az országok amelyek leállították az AstraZeneca beadását
Március 15. Nemzeti ünnep helyett: A diktatúra új napja
Megtagadta páciensei beoltását az erdőkertesi háziorvos
Egy házi orvos vallomása
12 prominens tudós és orvos az EU szabályozóinak: A „sürgős” biztonsági problémák megoldása vagy a COVID vakcinák leállítása
Izrael News: Az "People of Truth" szervezet a Pfizer útján panaszt nyújtott be a hágai törvényszékhez az izraeli állampolgárok ellen illegális kísérleteket folytató izraeli kormány ellen.
5 MILLIÓIG BÜNTETHETŐEK A HÁZIORVOSOK, HA HÉTVÉGENTE NEM OLTANAK „ÖNKÉNT”
„Egészségügyi diktatúra”: A Covid-19 oltást elutasító francia állampolgárokat a „zöld útlevél” terv alapján kitilthatják a tömegközlekedésből
Veszélyes mellékhatás miatt kivizsgálják az összes, EU-ban jóváhagyott vakcinát
Elhunyt egy 38 éves szlovákiai tanárnő röviddel azután, hogy AstraZenecával oltották
Dr. Tamasi József: Séta a szabadságért
Az Európa Tanács megtiltotta a kötelező Covid 19 oltást!
Amerikai virológus, Sherri Tenpenny elmagyarázza, hogy miért halálos a Covid 19 oltás
Világszintű demonstració a szabadságjogokért
Orvosok, és életpárti vezetők követelik, az abortusszal fertőzött oltások beszüntetését
Nyílt levél orvosoktól és tudósoktól az Európai Gyógyszerügynökséghez a „COVID-19 vakcinabiztonsági aggályokkal” kapcsolatban
Beszélgetés a TASZ jogsegély szolgálattal
Oltatni vagy nem oltatni: az itt a kérdés!
Megdönthetetlen tudományos bizonyíték - A Covid-19 NEM létezik?
AZ OLTÁSOK KÖVETKEZMÉNYEI
A maszk szabadtéri viselésének kötelezettségét eltörölte az Emberi Jogok Európai Bírósága (CEDO)! Az alkalmazott bírságok törvénytelenek
A Korona Igazsága pertársaság közleménye
NEMZETKÖZI KEREKEASZTAL – FASIZMUS A GYÓGYÍTÁS LEPLE ALATT? MEGSEMMISÍTENEK MINKET?
Kedves, " oltakozni " vágyó honfitársaim!
Sokkoló hírek az mRNS oltásokkal kapcsolatban a Sloan Kettering Intézettől
Ausztria: Ismét egy nővér meghalt a COVID-19 AstraZeneca oltás után
Nem erkölcsi kötelességünk az oltás elfogadása
2021 Március 15. Nemzeti ünnep.
35 ember megsüketült és 25-en vakultak meg az mRNS vakcinák hatására
Az amerikai választópolgárok 41 százaléka, nem akarja a COVID vakcinát megkapni, többnyire a mellékhatásoktól való félelmekre hivatkoznak
Az „egészséges” 28 éves anya hirtelen halála, a második Pfizer oltást követően
Amerikai orvosok figyelmeztetnek az mRNS-alapú vakcinák okozta ADE-szindrómára
A Belga kormány feltételezhetően mérgező álarcokat adott el a gyógyszertáraknak
Az exponenciális növekedés vége: A koronavírus terjedésének csökkenése
Tanulmányok a Covid-19 gyógymódjai
Orvosainknak, és a jó akaratú embereknek
A népírtás folyamatban van, a vezetőink lapítanak
Vessünk véget együtt az őrületnek. A hit hatalma
WHO belső tényfeltárói információt szivárogtattak ki
SZERETNÉD VISSZANYERNI EMBERI ÉS ALKOTMÁNYOS JOGAIDAT ?
Bill Gates oltási szövetsége a GAVI, diplomáciai mentességet élvez Svájcban
Két vakcinánál módosul az oltási intervallum.
Semmilyen körülmények között ne oltasd be magad Covid-19 vakcinával!
Főállamügyész / Stuttgart az oltások utáni boncolás betiltását akarja
Hollandiában sem mentette meg a maszk a 22 időskorú embert a halálos injekcióktól
SÜRGŐS NEMZETKÖZI FELHÍVÁS A COVID-19 JÁRVÁNY ÜGYÉBEN
Great march towards the Great Reset? Az első klinikai T-sejt alapú teszt megjelenése
A szövetségi törvények tiltják a munkáltatóknak és másoknak az EUA keretében terjesztett Covid-19 vakcinával történő oltást
Leszámolás a PCR teszttel
A 36 éves orvos meghalt a COVID vakcina második adagja után
Tényfeltárás NHS Anglia , hamis halálozási adatok
Betelt a pohár! Felhívás támogatásra
36 főként az egészségügyi szektorból érkező dél-tiroliak pere
Eugenika a vakcinák és a "szép új világ"
A fantom vírus, keressük de nem találjuk
Orvosok a teszteletlen COVID vakcinákról figyelmeztések a káros hatásokra és halálesetekre
A levegő vírusmentesítő kezelése nano részecskékkel
A gyilkosság az a bűn, amely nem avul el soha
A COVID-19 betegségnél rosszabb pánik
EU PARLAMENTI KÖZGYŰLÉSE 2021 JANUÁR 27
A COVID-19 nem járvány
Alkotmányellenes veszélyhelyzet Vörös Imre írása
Covid-19 oltások: etikai, jogi és gyakorlati szempontok
A COVID-19 immunitási tanúsítása: etikai szempontok
WHO Tájékoztató az IVD felhasználók számára, 2020/05
Életeszélyes allergiás reakciók Pfizer-BioNTech COVID-19 vakcina
PCR Tesztkittek vásárlása 2017-ben
A COVID-19 immunitási tanúsítása: etikai szempontok
A HOLLAND KORMÁNY VISSZAÉLT A VESZÉLYHELYZET ADTA HATALMÁVAL
Egy spanyolországi idősotthonban 46 lakó halt meg a Covid-19 oltás után
Tünetmentes hordozóállapot, akut légzőszervi megbetegedés és tüdőgyulladás a súlyos akut légzési szindróma koronavírus 2 (SARS-CoV-2) következtében: Tények és mítoszok
Tanulmány a tünetmentes SARS-CoV-2 hordozók fertőzőképességéről
COVID-19 vakcinák: A státus és a kilátások
Kanadai szakértő kutatása szerint a zárlati károk tízszer nagyobbak, mint az előnyök.
Az öngyilkos stratégia
Halálos tűszúrások Sesson 1. epizod 1.
Ember kísérletek -vakcina gyártás Izrael és a Pfizer együttműködése
A német parlament ratifikálta a GAVI digitális „Agenda ID2020” programját
A média által keltett félelem elveszi az emberek racionális gondolkodását
Megjelent a 2. Kormány Frissítés a Covid vakcinák mellékhatásairól!
Az oltási igazolvány érvénytelen érvényessége..
A tudósok, az orvosok nem kérnek az mRNS Covid vakcinából!
Gyermekeken tesztelik az AstraZeneca génterápiát "kovid vakcina"
Dr. Michael Yeadon: Nincs szükség oltásokra, a COVID-járványnak vége
A 116 éves apáca egy Kovid túlélő, és azt mondja, hogy "nem féli a halált"
Oltások és orvosetika
A Cseh parlament nem szavazta meg a szükségállapot meghosszabbítását.
Nagy-Britanniában több mint 240 ember halt meg röviddel azután, hogy megkapta a COVID vakcinát
Befejeződött a WHO nyomozása Wuhanban
Egy kassai idősek otthonában az oltások megkezdése után 36 halott.
UK Column News Special: Az idős gondozóház bejelentője
VAJON AZ LESZ A NORMÁLIS, HA AZ EMBER BETEG?
A "NAGY VISSZAÁLLÍTÁS" ÉS A TRANSZHUMANIZMUS UTÓPIÁJA
A német belügyminiszter tudósokat alkalmazott akorona pánik kiváltására
Egysátánista csoport az „Abortusz életet ment” hirdetőtáblát állított fel Texasban
A Jobbik feljelentette Orbán Viktort rémhírterjesztésért
Bűntetőjogi felelősséget is felvethet a vakcinák szabálytalan engedélyezése
Hivatalos adatok a Covid vakcinák mellékhatásairól az Egyesült Királyságból
Statisztika az Egyesült Királyság idősotthonaiból
A Moderna legújabb igazolt áldozata a 72 éves Luz Legaspi 2021.02.09.
A Kovid 19 "vakcinák" összehasonlítása - Jake Smith
Pfizer visszavonta a COVID-19 vakcina sürgősségi felhasználási engedély iránti kérelmét Indiában
Mik az mRNS vakcinák és mennyire lesznek hasznosak?
Az oltás nacionalizmus miatt, fenyegetőbb lett a koronavírus
A CEPI és az SK új COVID-19 vakcina kifejlesztésére
A Kovid 19 keletkezése és az AstraZeneca vakcinája
Amit tudnia kell a Moderna COVID-19 (mRNA-1273) vakcináról
Brazília a COVID-19 oltás tesztelésére egy város teljes felnőtt lakosságán
A belügyminisztérium tudósokat alkalmazott a koronás intézkedések igazolására
2-0 Drosten ellen - új fejezet
DIKTATÚRA , VAGY NEMZETÁLLAMISÁG ?
Dr. Lee Merritt: Az Állatkísérletekben, Miután MRNS Technológiával Injekciózták, Minden Állat elpusztult a reinfekciók
Több embert károsít a Pfizer kísérleti „vakcina”, mint a COVID 19
Végső Bizonyíték: A Covid-19-Et Az Új Világrend Bevezetésére Tervezték
Halálesetek koronavakcinázás után: A hatóságok szerint "tisztán statisztikailag várható"
"Nemkívánatos reakciók" ezrei: COVID-19 oltás sok mellékhatással
KÖLN: Három haláleset az oltás után - Boncolást rendelt el az ügyészség
Vakcina csata: kínaiak azt mondják: "Hadd vigyék először a vezetőket!"
Eu Döntés az oltások kényszerítése ellen
Vita a „COVID-19 vakcinák: etikai, jogi és gyakorlati szempontjai -elemzésről
Astra Zeneca A ChAdOx1 nCoV-19 vakcina fejlesztés 2021 02. 04.
Az "Új Norma" teljes dokumentumfilm magyarul
Cowboy Bill kalandjai -Gates mindannyiunkat laboratóriumi patkányának tekint
Titokzatos nemzetközi bankcsoport érvényesítheti a nagy visszaállítási „zöld” programot a világon
Müller bíboros elutasítja a a Great reset kérdést
Diktatura, vagy nemzetállam?
Mikhail Vasilyevich Supotnitsky: Hogyan lehet oltásokkal biológiai fegyvert készíteni
Magyar tudósok közleménye a koronavírusok terjedéséről
Addig, amíg nem világos, hogy egy beoltott tovább fertőz-e másokat -Merkel-
Vírusok, minden idők legjövedelmezőbb találmánya
KI A BIRKA MANAPSÁG?
Az orvostudomány a bizonyítékokon alapul
Íme a bizonyíték, hogy oltani akarnak
Lódoki nem - politikai járvány igen
A WHO frissíti a COVID-19 tesztelési irányelveit - egy órával Biden beiktatása után
Dennis Prager: A COVID zárolása már nem hiba, hanem „bűncselekmény”
A milliárdosok gyarapodnak, a szegénység jelentősen növekszik a bezárások miatt
Viganó érsek: Mi vagyunk a Fény gyermekeinek csendes serege
Vigano Érsek üzenete: Great Reset
Semmilyen formában nem korlátozhatóak a be nem oltott emberek jogai
Hét ember el is hunyt a "fertőzés" következtében
Az oltás jó, az oltottak fertőznek, az oltottak meghalnak?
Sucharit Bhakdi el akarja hagyni Németországot
33 idős ember esete, a COVID-19 oltás Norvégiában történő bevétele után
Egy őrült margójára
FIZER-BIONTECH VAKCINA rövidtávú MELLÉKHATÁSAI
Az első Pfizer oltást 2020. december 8-án
A megnövekedett COVID – 19 halálozás és az oltások
Döbbenetes bejelentés Magyar Orvosi Kamara
Bill Gates globális riasztórendszere
Dr. Steven Quay új tanulmánya
AZ EURÓPAI UNIÓ ALAPJOGI CHARTÁJA
Növeli-e a Pfizer vakcina a COVID fertőzés kockázatát?
Prof. Bhakdi
Prof. Dolores Cahill állítása
Ablonczy Balázs: Az eugenika vonzásában
Közérdekű beadvány és panasz
PCR-teszt: A Nobel-díjas Kary Mullis saját nyilatkozata szerint
A magyarországi vendéglátó ipar helyzetéről
Ovedói Egyezmény az emberi jogokról és a biomedicináról
Dr. David Martin három kimondhatatlan tényt tár fel a COVID-19 kapcsán
Ez génterápia, ez nem vakcina Beszélgetés dr. David Martinnal
Helsinki Emberi Jogi Bizottság várhatóan be fogja jelenteni, hogy a Pfizer nem engedélyezett emberkísérletet folytat
A gyors oltás kifejlesztésnek, a biztonságosságnak és a hatékonyságnak egyensúlyban kell lennie.
A „tünetmentes esetek” és a PCR-csalások felfedhetők
Prof Sucharit Bhakdi Nyílt levele Merkel asszonyhoz
Kényszerítés Btk. 195 §
Oldalak
- Határtalanul
- Normális élet pártja
- Sürgős Egyénileg és csoportosan beadható alkotmányjogi panasztervezetek
- Tanácsok EÜ foglalkoztatottaknak
- Vírusszkeptikus konferencia elleni lépéseket kér Káslertől és Pintértől az orvosi kamara
- Ajánlatok a KLAtv adásaiból
- TILTAKOZZ TE IS A “VAKCINA-ÚTLEVÉL” ELLEN!
- Covid19-oltáskárosodások: Egy nyilvános párbeszéd az összes szakemberrel elengedhetetlenül fontos
- Oltás, oltás, hol a végállomás?
- Petőfi Sándor A Nemzethez
- Jelenleg a WHO úgy ítéli meg, hogy az AstraZeneca oltás előnyei meghaladják a kockázatokat, és javasolja az oltások folytatását - áll a globális egészségügyi ügynökség közleményében.
- Római szerződés német
- A nemi erőszakban fogant gyermek anyja reagál Biden abortuszpárti beavató beszédére
- KÖZÖS NYILATKOZAT A VAKCINÁKRÓL ÉS A TUDATVÉDELEMRŐL
- A hit ami véget vet az őrületnek. Dr. Tamasi József
- Nem vagyunk birkák video
- RECHTSANWALT DDR RENATE HOLZEISEN
- A fantomvírus
- Alkotmánybíróság döntése 1.
- prof. Garjajev betiltott felfedezése
- Tartalom
- AstraZeneca vakcina összetevői, a koronavírusokról
- GDPR
- Íme az Antikrisztus eljött
- VESZÉLYES GÉNTERÁPIA
- A Hős Útja film - A Lélek Bátorsága
- Oltásmentes Reménysugár Dr. Pócs Alfréd