Vukics Ferenc: Védettségi Igazolvány megszerzése T-sejtes immunitásra 4+1 egyszerű lépésbe
Máris több száz biztató levelet és több tucatnyi nagyon komoly kritikát kaptunk. Az emberek egy része várja, hogy bemutassuk az eljárásrendet, amellyel meg lehet szerezni az igazolványt, egy részük pedig mélységes csalódásának adott hangot, mert véleményük szerint mi ezzel a cselekedetünkkel „társadalmilag legalizáljuk” a mozgást korlátozó kártyák használatát.
Előrebocsátom, hogy erről szó sincs. Felhívnám a figyelmet arra is, hogy eddig egyetlen párt sem tett érdemi lépést annak érdekében, hogy valamennyire lazítsanak az egész világ által ránk kényszerített béklyókon. A hangzatos beszédekből nem volt hiány, de konkrét lépéseket kevesen tettek az emberek védelmében. Nem szégyelljük magunkat!
Teljes meggyőződéssel keressük a kiutat ebből a helyzetből. Az emberek százezreinek van szükségük segítségre.
Tanárok, orvosok, tűzoltók stb. és családjaik megélhetése került veszélybe. Ezeket az embereket „segítség” nélkül bele fogják kényszeríteni az oltásokba, a harmadik, negyedik, ötödik stb. oltásokba. Ők is enni akarnak adni a gyermekeiknek. Ha csak egy családon is tudunk segíteni, akkor már megérte ezt a sok munkát belerakni ebbe a küzdelembe. Arra kérek mindenkit, hogy bízzanak bennünk! Szeretnénk időt nyerni az emberek százezreinek (Az „aki időt nyer, az életet nyer” elvet követjük. Azt sem felejtettük, hogy „aki szelet vet, az vihart arat.”)
Továbbra is úgy gondoljuk, hogy az egészségügyi szakhatóságnak be kell vezetni a betegséggel szemben védett és nem védett kifejezéseket a biológiai állapot alapján pontatlan oltottak és az oltatlanok helyett. Olyan embereket korlátoznak, akik társadalomra való veszélyességét tudományos bizonyítékokkal nem alapozták meg, másfelől meg nagyon sok oltott ember a védettség illúziójában ringatja magát, miközben a szervezete valós immunválaszairól nem tud semmit.
A T-sejtes vizsgálatokkal nyernek az oltottak és az oltatlanok is, emberi életeket, munkahelyeket, családi kapcsolatokat lehet vele megvédeni. Minél több T-sejtes vizsgálatot, vagy teljes védettségi vizsgálatot (antitest, B-sejt, T-sejt) végeznek el, annál többet fogunk tudni az oltások valódi hatásosságáról vagy ártalmasságáról is.
Ebből az is kiderülhet, hogy a magyar társadalom hány százaléka volt már védett a betegség kialakulás előtt a koronavírussal szemben (a nemzetközi tanulmányok 17-21 % közé teszik), megtudhatjuk, hogy az oltatlanok nagy része már átesett a betegségen és komoly védelemmel rendelkezik a vírusváltozatok ellen is (tehát indokolatlan ezen személyek korlátozása), és megtudhatjuk azt is, hogy az egyes oltások valójában hogyan befolyásolták az amúgy egészséges emberek immunrendszerét. Akadályt gördíthetünk azon folyamatok elé is, amelyek a vírust olyan a szelekciós és evolúciós nyomásnak helyezik alá, amely egyre fertőzőbb variánsok megjelenését okozza (lásd Változatok világjárványa c. cikkünket.)
A T-sejtes immunitásvizsgálatokkal, a SARS-CoV-2-re reagáló T-sejtek mérésével megállapítható, hogy fertőzés vagy oltás hatására kialakult-e a szervezetben hosszú távú védettség a vírussal szemben. Ezek a speciális fehérvérsejtek felismerik és elpusztítják a vérben lévő vírusokat.
Ez a fajta védettség tovább tart, mint amit a vérben keringő ellenanyag/antitest adhat. (Akár több évre, évtizedre is.) A vizsgálat kimutathatja, hogy nincs szükség esetleges oltásismétlésre (a jelenlegi kettőn felül) vagy az oltás felvételére a védettség létrejöttéhez (fertőzés esetén).
Ma még ezek a vizsgálatok komoly pénzekbe kerülnek, de a tavasszal az USA-ban már engedélyeztek T-sejtes immunitást mérő teszteket (T-DETECT), és további két olcsó gyorsteszt kifejlesztése is folyamatban van. Ezekre is felhívtuk a hatóság figyelmét.
Mivel a hivatalos médiát nem érdekli ez a hír, ezért a laborok munkatársaihoz juttattuk el az új hírt. Ők érdekeltek lesznek ennek a hírnek a terjesztésében.
Szóval, nézzük az ajánlott költséghatékony eljárásrendet!
Védettségi Igazolvány 4+1 egyszerű lépésben
1/a. lépés: Laborvizsgálat (Antigén teszt – 9000 Ft.)
A legtöbb labor ingyenes kiszállást is vállal. A vérvételt követő 8-24 órán belül megérkezik. Pozitív eredmény esetén a laborleleten középen, nagy betűkkel található a törvényben megkövetelt mondat:
„Az igénylő szervezetében a koronavírus elleni ellenanyag jelen van.”
A bemutatott okmányon látható, hogy az adott személy is ezzel próbálkozott először, de jóval a rendeletben rögzített 50 AU/ml alatti értéket mértek neki (2,3 AU/ml), így erre a vizsgálati értékre nem kaphatta meg a védettségi kártyát. Ha ez sikerült volna, akkor 9000 Ft.-ért 4 hónapra szóló dokumentumhoz juthatott volna. Egy megbetegedés után 4-8 hónapig még elég magas lehet az antitestek száma, de egy év múltán már alacsonyak lesznek az értékek (ez a természetes), de a sejtes immunválasz még elég erős lehet, ezért érdemes tovább lépni.
1/b. lépés: Laborvizsgálat (T-sejtes immunitás mérése 39 000 Ft.)
Ha itt 100 U/ml érték felett mérnek, akkor a lelet pozitív minősítést kap, és ez a mondat fog szerepelni: „Az igénylő szervezetében a koronavírus elleni sejtes immunválasz kimutatható”. A mintaokmányon szereplő személynél 146 U/ml értéket mértek, tehát bőven a referenciaérték felett teljesített. Valószínűsíthető, hogy még sokáig 100 U/ml érték felett lesz a mért érték. Ekkor, ha drágábban is, de kezünkben van egy pozitív minősítésű mikrobiológiai vizsgálat, amelyre (a világon először nálunk) védettségi kártyát kaphatunk.
2. lépés: Kérelem elkészítése papír alapon, vagy az ügyfélkapu használatával
Pozitív eredmény esetén a legtöbb cég a laboreredmény mellé csatolja az előre kitöltött kérvényt. Ha ilyet nem kapunk (pl. T-sejtes vizsgálat esetén), akkor az okmányirodában szerezhetünk ilyen nyomtatványt
-
Töltsük ki az állandó személyi azonosító okmány / útlevél számát (ha van), ha ezek a mezők üresek. Húzzuk alá, hogy Tértivevényes kézbesítés vagy Levélszekrénybe történő kézbesítés útján szeretnénk a Védettségi Igazolvány postázását.
-
Adjuk meg a levelezési címet, ha az eltér a személyiadat-és lakcímnyilvántartásban szereplő lakcímtől.
-
1. négyzet bepipálásával igazoljuk, hogy csatoltuk a kapott lelet másolatát.
-
2. négyzet bepipálásával igazoljuk, hogy befizettük a 3.000 Ft-ot és csatoljuk a befizetéséről szóló utalási igazolást.
-
Dátumozzuk a kérelmet és írjuk alá.
A kérelmet az ügyfélkaput használva elektronikusan is kitölthetjük. Az online űrlapon követni kell az ott található lépéseket.
3. lépés: 3000 Ft Igazgatási Szolgáltatási díj átutalása a Kormányhivatalnak
-
A koronavírus elleni kimutatott ellenanyag, vagy a sejtes immunitás meglétét igazoló laborleletek alapján kiadott igazolvány esetében 3000 forint igazgatási szolgáltatási díjat kell a Budapest Főváros Kormányhivatala 10023002-00301253-00000000 számú számlájára történő átutalással kell megfizetni.
-
Közleményben fel kell tüntetni az a Védettségi Igazolvány kifejezést és az igénylő nevét.
-
Az átutalási igazolást le kell tölteni, ezt mellékelni kell a kérelemhez.
4. lépés: A laboreredmény és a kérelem eljuttatása a kormányhivatalhoz
Három dokumentumot kell beküldeni:
-
Kitöltött kérelem
-
Labor lelet
-
Befizetési igazolás
A fenti három dokumentumot az alábbi módokon lehet benyújtani:
-
Személyesen bevihetjük a legközelebb eső kormányablakba.
-
Ügyfélkapun keresztül elektronikus formában is be tudjuk nyújtani (a jelzett személy így tett).
A törvény alapján sajnos ezt a kérelmet postai úton nem lehet beküldeni.
Nemrégiben kaptuk a hírt, hogy a betegségen átesett, de oltatlan pedagógusok a védettségi igazolványra hivatkozva azt kérték a KLIK-től, hogy a védettségi igazolvány lejártáig halasszák el az oltási kötelezettségre vonatkozó határidőt. A KLIK azt válaszolta, hogy ha a háziorvos igazolja ennek az okmánynak a valódiságát (egyik hivatalos szerv a másik okmányát nem fogadja el?!), akkor a kérelmező kérésére a védettségi igazolvány határidejének lejártáig kitolja az oltási kötelezettség időpontját. Mit is jelent mindez? Időt.
A sejtes immunitás időszakos elvégzésével ez az időpont még tovább tolható. Akkor pedig már többet fogunk tudni a járvány valódi természetéről és még több kaput nyithatunk meg az oltatlanok védelme érdekében úgy, hogy mindezt felelősséggel és tudományos tényekkel alátámasztott módon tesszük.
Kapcsolódó írások:
-
Botos Gregory Zoltán: T-sejtes immunitás. Miért nem bíznak a tudományban a világ kormányai?
-
Vukics Ferenc: Szivárognak a hivatalos válaszok a magyar médiából I. – A sejtes immunitásról
-
Vukics Ferenc: Ha a Szilaj Csikóra hallgattak volna, nem lenne negyedik hullám – Ki a felelős?