Zsido menekültek Evian 1938 nemzetközi konferencia

Evian 1938 ez tiltott téma lehet, mivel Roosevelt (Rózsaszínű világ) USA akkori elnöke kezdeményezésére szervezett konferencia teljes csőd lett. A zsidoknak megsem szolgál tanulságul.  A megjelent dél-amerikai, amerikai, európai országok közül csak Dominika tett ígéretet a zsidó menekültek felvételére, mégpedig 100’000 menekült befogadására. Habár nem volt, ahova meneküljenek, mégis csak 800 zsidó érkezett a szigetre es Sosua-ban telepitettek le őket.

Palesztinába se akartak elhajózni, de a cionisták megmozgatták a zsidó tömegeket szervezve ellenük pogromokat, a cionista Stern-Banda a naci rezsimmel kollaborálva, zsidó menekültekkel Saccharomyces túl zsúfolt hajót süllyesztettetek el a Földközi tengeren nemet hadihajóval, mivel a menekültek nem Palesztinába akartak menni, hanem Amerikába. Europa szerte gettókat alakítottak ki a zsidok számára es pogromok napirenden voltak ellenük.

Az Alija csak-csak beindult, mivel a zsidóság megértette, hogy a Cionisták nem viccelnek, utasításaikat parancskent követniük kell.

 

Gondolkoztok meg azon, hogy tömegeket milyen kemény módszerekkel lehet megmozdítani és terelgetni???

————————————————————-

Myrion Taylor amerikai küldött felszólalása.

A konferencia meghívója es programja

Forras: https://flucht-geschichten.de/nowhere-to-go/component/dt-modul-evian/

Itt a konferencia anyagaihoz linkeken keresztül lehet hozza jutni.

 

EVIAN 1938 KONFERENCIA
Az 1938-ban Eviánban megrendezett nemzetközi menekültügyi konferenciát követően a résztvevők négy központi kérdéssel foglalkoznak:

Milyen mértékben vagyok köteles segíteni a menekülteknek?
Mi az egészséges egyensúly az önérdek és a menekültek megsegítésére vonatkozó nemzetközi kötelezettség között?
Melyek a menekültek elutasításának legitim és nem legitim okai?
Mennyiben segíthet a diplomácia az ilyen problémák megoldásában? Mennyire hatékony vagy szükséges a diplomácia az ilyen problémák megoldásához?

Célok
Az Éviani konferenciára mint az 1930-as évek zsidó menekültválságának nemzetközi diplomáciai megoldására tett sikertelen erőfeszítések példájára hivatkozni.
A nemzetközi kötelezettség megértése – mind az 1930-as években, mind napjainkban – a válsághelyzetben lévő menekültek megsegítésére.
Beszélje meg a menekültválságokkal kapcsolatos kérdések folyamatosságát.

 

Időkeret: 90 perc
1. fázis: 20 perc.
2. fázis: 55 perc (bevezetés: 5 perc, rekonstrukció: 45 perc, záróbeszédek: 5 perc).
3. fázis: 15 perc.
1. fázis
Az 1. fázis célja, hogy a menekültekkel és a bevándorlási politikával kapcsolatos egyéni gondolkodásra ösztönözzön a témával kapcsolatos különböző fiktív álláspontok alapján.

2. fázis

Az 1938-as nemzetközi menekültügyi konferencia történelmi helyzetének és központi érveinek példaszerű felelevenítésével ez a szakasz történelmi ismereteket kíván átadni és a négy központi kérdés további megvilágítását célozza.

3. fázis

Az utolsó rész célja a tanulási eredmények rögzítése és alkalmazása az 1. fázis áttekintése révén. Az eredmények lehetséges módosításait a plenáris ülésen vitatják meg.

Hotel Royal, ahol 1938-ban a konferenciat tartottak.

 

 

  1. Sebestyén

Winzerhalde 92

8049 Zürich

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük